Virágzó vidékünk

Két ragadozó akadt egyszerre a balatoni pecás horgára

getty images
getty images
A horgász először azt sem tudta, mi lehet a zsinór végén, annyira szokatlanul mozgott, az igazi meglepetés azonban a szákolásnál jött.

Nem mindennapi horgászélményről számolt be egy balatoni pecás, írta a Somogy megyei hírportál.

A horgász először azt sem tudta, mi lehet a zsinór végén, annyira szokatlanul mozgott. Az igazi meglepetés azonban a szákolásnál jött, amikor kiderült, hogy nem egy, hanem két különböző ragadozó küzd egyszerre a horgon.

Ritkán posztolok, de ez óriási élmény volt. Egy boton két horogra egyszerre durrantott oda a fogas és a kis hari. Elképzelni nem tudtam, mi van a horgon, mert bár fogtam pár halacskát, de semmihez sem hasonlított a mozgása

– részletezte a horgász a Balatoni süllőzés 2026 csoportban közzétett bejegyzésében. és kiemelte, hogy zavarba is jött a szákolásnál, hogy hová kapjon először.

Mint arról beszámoltunk, soha nem került elő ilyen hal a Tarnából, a kutatók is döbbenten állnak az eset előtt, valamint arról is hírt adtunk, hogy alig hittek a szemüknek a horgászok, olyan halakat fogtak ki a Balatonból.

Kapcsolódó
Szenzáció a Dunán: különleges fogás hitelesítésére hívták a halőröket
A hal jócskán megdöntötte a 13 éve beállított országos rekordot.
Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a Sokszínű vidékes találatokat
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik