Életmód

Mangalicagömböccel lett kolbászkirály

A tavalyinál is fiatalabb nyertese lett a 20. Csabai Kolbászfesztivál nemzetközi szárazkolbász-versenyének.

A múlt évben a 25 éves, csabai Szaszák Gergő győzött, most a szakmai zsűri döntése alapján a 23 éves, szintén békéscsabai ifjabb Juhász Ádám – olvasható a fesztivál weboldalán. Mangalicagömböcét értékelte nagyra a zsűri, és a fiatal hentes tagja volt a Krajcsó Pál Emlékverseny tavaly készült vastagkolbászainál második helyet kiérdemelt Juhászok csapatának is. Itt a csapatkapitányi tisztséget édesapja látta el. Fia tőle örökölte, sajátította el a kolbászkészítés tudományát.

– Az odafigyelés a legnagyobb titok, sok múlik a füstölésen és a tároláson – mondta a boldog győztes. – A mangalica mellett saját nevelésű, nagysúlyú hízóból készítjük a kolbászt, semmilyen húsrészt nem spórolunk ki belőle, minden nemes hús belekerül a fehérpecsenyétől a combig, lapockáig. Őrölt piros paprikát, sót, fokhagymát és köménymagot használunk az ízesítéshez.

A három éve hentesként végzett ifjabb Juhász Ádám elmondta, élete egyik legboldogabb pillanata volt, amikor meghallotta győztesként a nevét. Olyanok közé kerülhetett, akiket nagyon tisztel, és felnéz rájuk.

Fotó: Facebook/Csabai Kolbászfesztivál

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik