Mozaik

18 érdekes tény, amit sokan nem tudnak a lóról

A lovak háziasítása 6 ezer évvel ezelőtt történt, azóta a szántástól a szekérhúzáson át számtalan esetben volt az emberek segítője. Érdemes róluk többet tudni.
  • A 60 millió évvel ezelőtti „ősló” az Eohippus (hajnalpír ló) törzsfejlődése folyamán alakult ki a ma ismert ló. Az Eohippus apró termetű, mintegy 35-36 cm magas és mindössze 5-6 kg súlyú volt. A mellső lábakon 5 ujja volt, melyek közül négy pataszerű elszarusodott képződményben végződött, viszont a hátsó lábain csak három ujj végződött patában. A mai lónak viszont már csak egyetlen patás ujja van olvashatjuk a háziállat. hu oldalon.
  • Közel 160 fajtát ismerünk a világon, de ezek közül egyedülálló az arab telivér, mely a legtisztább vérű lófajta.
Fotó: Shutterstoc
Fotó: Shutterstoc
  • A lovak mind az 5 érzékkel rendelkeznek. Fejlett az íz-, tapintás-, hallás-, szaglás- és a látás érzékelése, és felfedezhető még egy titokzatos hatodik érzékelés, amely a tájékozódásban segíti őket és igen hangsúlyosan jelentkezik náluk.
  • Szemük nagyobbak, mint a többi más állaté, a fej két oldalán helyezkednek el és nem előrenézőek. A szemek szabadon mozognak, mindkét szemüket külön tudják használni., tehát egy ló képes egy időben látni testének a két oldalán történő eseményeket. Mind e mellett képes mindkét szemével egy irányba fókuszálni, így biztosítva a távolba látását.
Fotó: Shutterstoc/ VICUSCHKA
Fotó: Shutterstoc/ VICUSCHKA
  • A ló szaglása kitűnő, ez a kapcsolatteremtés és a tájékozódás szempontjából is elengedhetetlen tulajdonság. Kifinomult szaglásával képes megszimatolni lovasa kezén, ha ez ideges, ezért a tapasztalt kiképzők illatos folyadékkal kenik be kezüket, ha nehezen idomítható lovakkal van dolguk. Az állat nyugtalan és ideges lesz, ha a vér szagát érzi.
  • 180 fokban tudják mozgatni a fülüket, melyet 10 különböző izom mozgat, ezáltal képesek bizonyos hangok irányába orientálni a hallásukat. Fülüket az egymás közötti kommunikációhoz is használják.

Kapcsolódó anyag >>> Összeáll 12 ló és megérkezik suttogó…

  • Képtelenek hányni ( a legtöbb rágcsálóra is jellemző ), ezért a toxikus anyagok nehezebben szabadulnak szervezetükből.
  • Bár a lovak a legtöbb időt egy gazdaságban a kecskék, sertések és tehenek között tölti, mégis közeli rokona inkább az orrszarvú és a tapír.
  • A ménesben a lovak jól meghatározott viszonyban állnak egymással. A nemek dominanciája nem kizárólagos. Egyes esetekben kanca a vezér, de az is előfordul, hogy csődöré a vezető szerep a ménesben.
Fotó: mariait/ Shutterstoc
Fotó: mariait/ Shutterstoc
  • Ló, póni, …  miniatűr ló? Mi a különbség? Nos, a miniatűr lovak pónik, de a pónik nem miniatűr lovak. A póni egy kicsit zavaros és ellentmondásos a ló világon. Méretük szerint olyan lópopulációk, amelyek marmagassága bottal mérve a 148 cm-t sem haladja meg. Felépítésük zömök, rövid lábúak. A nemzetközi pónikongresszus ajánlása alapján a 122 cm marmagasság alatt lévő lovakat a pónikhoz soroljuk. A minilovak 96 centiméternél alacsonyabbak, szőrük színe és mintázata változatos.
Fotó: Shutterstoc
Fotó: Shutterstoc
  • A legtöbb ló 25-35 éves koráig él, a leghosszabb életű azonban egy „Old Billy” nevű 1760-ban Angliában született és 62 évet élt uszályvontató ló volt.
  • A ló fogazata elárulja az állat életkorát.
Fotó: nate-allred/ Shutterstoc
Fotó: nate-allred/ Shutterstoc
  • Az Észak-Amerikában élő vadló, a musztáng (vadló), úgy tűnik, hogy a spanyol telepesek által a 16. században behozott lovak elvadult leszármazottja. Az ázsiai vadló viszont az egyetlen ma is élő vadlófajta.
loflo69
Fotó: loflo69 / Shutterstoc
  • A ló nem nevet. Amikor felemeli felső ajkát, vicces látványt nyújt, amit sokan nevetésnek, grimasznak vélnek.  Ez a viselkedés azonban az úgynevezett Flehmen-reakció. Ez az állatoknál előforduló viselkedési forma, melynek célja a feromonok és más illatanyagok továbbítása. Tehát ez nem a ló mosolya, hanem a ló szaga.
Fotó: rita-kochmarjova
Fotó: rita-kochmarjova
  • A ló sokkal inteligensebb, mint azt sokan feltételezik. Egyes lovak képesek kinyitni a karám- vagy az istálló ajtaját és kiengedni a többi lovat.
Fotó: Shutterstoc/ EmilisE
Fotó: Shutterstoc/ EmilisE
  • Meg tudják különböztetni az emberi hangból áradó érzelmeket.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik