Mozaik

Turisták ezrei látogatják az élő fákból épített kápolnát

A természet ihlette templom sokak szívét megdobogtatta már.

Az új-zélandi élő fákból megálmodott kápolnáját 2 éve adták át, azóta a világ minden részéről csodájára járnak a nem mindennapi látványnak.

Megálmodója, Brian Cox elbűvölően gyönyörű építményén négy éven keresztül dolgozott. A kápolna eredeti indíttatását az adta, hogy  Cox szeretett volna elvonulni a társadalomtól, a nyüzsgéstől, a zajtól.  Mikor 2015-ben elkészült kolosszális építményével, mégis úgy döntött, hogy megnyitja a kertet a nyilvánosság előtt és helyet ad nyilvános eseményeknek is. Az “élő kápolna” egy 3 hektáros extenzív, labirintusokkal tarkított területen található.

Kapcsolódó anyag >>> Az átlátszó belga templom többet mond ezer szónál

Egy vas keret áll a kert középpontjában, és erre “épülnek” rá a gondosan kiválasztott fák.  Cox sok évi tapasztalata jó alap volt arra, hogy a legnagyobb gondossággal elkészült templom világszerte népszerű legyen.

Fotó: treechurch-co-nz

Egykori ministránsfiú 2011 áprilisában kezdett a terület rendezésébe, és bár eredetileg saját örömére építette, mára népszerű esküvői helyszínként is működik. Egész életét meghatározó szenvedélye volt a templomok építészetének megfigyelése. Mindez a természet szeretetével és kertészeti tudásával ötvözve indította el benne az élő templom megalkotását.

Egy nap kimentem a hátsó kertbe és úgy éreztem, hogy ez a csodás hely megérdemel egy templomot. Ma már látva az eredményt, azt hiszem, jó gondolat volt.

A világ minden tájáról érkeznek látogatók, akiknek valódi feltöltődést jelent a csodásan kialakított virágos parkban való sétát követően megpihenni természet templomában. Ma már esküvőket is tartanak a helyen, ami méltán illik a jeles alkalomhoz.

Galéria
Fotó: treechurch-co-nz

A templomban 100 ülőhely van, tetejét és falait is fák alkotják, az oltár viszont márványból készült, aminek az alapanyaga a Cox család származási helyéről az olaszországi Comói-tó mellől származik.

Forrás és címlapfotó: aleteia

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik