Életmód

A férfi, aki több mint 50 éve építi saját katedrálisát

Justo Gallego 1925-ben született a Madridtól 40 kilométerre keletre található Mejorada del Campo városában. 27 éves korában csatlakozott egy kolostorhoz, ahol több mint nyolc évig élt szerzetesként, majd tuberkulózisos lett és elküldték, nehogy megfertőzzön másokat is.

Miután nem szolgálhatta tovább Istent szerzetesként úgy döntött, hogy katedrálist épít a család birtokán, amit megörökölt. Nem kapott engedélyt a hatóságoktól, mert nem vették komolyan az engedélyét. Dacolva a törvényekkel tapasztalat nélkül belevágott a projektbe 1961-ben.

Fotó: Rodolfo Contreras

Nemrégiben a székesegyháznál járt Rodolfo Contreras fényképész, akit teljesen lenyűgözött az épületegyüttes.

Nem vagyok építészeti szakértő, de a katedrális úgy nézett ki, mintha profik tervezték volna. Semmi sem engedett arra következtetni, hogy olyasvalaki építette, akinek nem volt meg hozzá a megfelelő képzettsége

– mesélte a fotós.

Fotó: Rodolfo Contreras

Gallego az 1930-as években, a spanyol polgárháború idején szakította félbe tanulmányait és elmondása szerint könyvekből, valamint kastélyokról és várakról készült fényképekből nyerte inspirációját.

Az alapanyagokat a családi örökségből tudta megvásárolni, de rengeteg eldobott téglát is begyűjtött városszerte.

Gallego hosszú éveken át egyedül építkezett, néha besegített neki fiatal unokaöccse, cserébe fizette neki a tandíját. 28 kupola készült el, ebből a legnagyobb, 40 méter átmérőjű szerkezet a kedvence, amit 30 év után fejeztek be.

Fotó: Rodolfo Contreras

A férfi a székesegyház építésére tette fel életét. Sosem tudta máshol elképzelni a jövőjét. Máig minden reggel a katedrálison kezd el dolgozni, kivéve vasárnaponként, amikor misén vesz részt.

Húsz éve Ángel Lopez helyi lakos csatlakozott Gallegohoz, az ő nevéhez fűződik a kupolák kifestése, hiába, hogy korábban sosem csinált hasonlót. Most, hogy Gallego már 91 éves, a megterhelő fizikai munkák Lopezre hárulnak. Egy nap ő lesz az örökös és a felelős azért, hogy befejeződjön az építkezés.

Fotó: Rodolfo Contreras

Gallego halála után a katolikus egyháznak ajánlja fel a katedrálist, de csak akkor fogadják el, ha megkapják mellé a még mindig hiányzó engedélyeket. Gallego reméli, hogy idővel működik majd a templom és azt akarja, hogy az épület mellé temessék majd el hamvait.

Fotó: Rodolfo Contreras

A székesegyház messze nincs még kész. Bár a szerkezet stabil és a kupolák is a helyükre kerültek, a belseje tulajdonképpen üres. A berendezéshez anyagi forrásokra lenne szükség, ami Gallegonak jelenleg nincs.

(BBC Travel)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik