Mozaik

Két év után előkerült Picur, az árván maradt fehér gólya

70 társával együtt a napokban a kaszálón azonosították be gyűrűje alapján az eltűntnek hitt madarat.

Picur nemcsak szüleiről, „Hajnalról” és „Halászról” híres, hisz ő nem más, mint  a nagyhalászi kamerás fészekből származó fióka, akit megmentettek a szakemberek – olvasható a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület weboldalán.

Picur története

A Halász-család két tagja, Halász és Hajnal a nyírségi Nagyhalászon elhelyezett webkamera segítségével lett világhírű. A két gólyát 2008 óta a földkerekség szinte minden szegletében ismerték az internet madárbarát felhasználói, akiknek legnagyobb örömére 2014. március 23-án újra a megszokott fészekben találkozott az afrikai telelésből visszatért pár. Tavasszal négy utód kelt ki fészkükben, ám néhány nappal a kicsik születése után áramütés végzett a tojóval, Hajnallal. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület munkatársainak közreműködésével a fiókák a Nyíregyházi Állatparkba kerültek, és a szakemberek áldozatos munkájának köszönhetően életben maradtak. Közülük Picurra került jeladó.

Fotó: MTI – Komka Péter

A fióka nem csak színes gyűrűt, hanem jeladót is kapott, melynek segítségével vonulását és első nyári kóborlását nyomon lehetett követni.

Az utolsó adat majdnem pontosan két éve érkezett a madárról, de most kiderült, szerencsére csak a jeladó hibásodott meg. Ez a jobbik verzió, ugyanis a fiatal gólyáknál gyakori az elhullás. Picurt, a HJ67 gyűrűszámú gólyát 2017.06.14-én az éjszakázni készülő gólyacsapatban sikerült kiszúrniuk a szakembereknek egy kiszáradó fa ágai között.

Másnap hajnalban is felkeresték, illetve megnézték, ahogy a délelőtti kaszálások alatt együtt táplálkozik több mint 70 társával. Közben sikerült róluk készíteni egy pár felvételt is, melyeket IDE KATTINTVA nézhetsz meg.

Kiemelt kép: eszakigolyahir.hu

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik