Virágzó vidékünk

Spájzból kínálják a helyi ízeket Pakson

Ismét bebizonyosodott: van igény a gazdák és a kézművesek egyedi termékeire.

Első ízben rendezte meg a helyi ízek vásárát a paksi Agricum termelői termékek boltja. A minapi rendezvény olyan jól sikerült, hogy máris kitűzték a következő időpontját, melyre 2016. május 7-én kerül sor.

paks4

Spájz névre keresztelték a termelői piacot, melyre Paks és környékéről vitték el házi készítésű portékáikat a gazdák. Volt ott sajt, lekvár, méz és kézműves termék minden mennyiségben, és a szervezők legnagyobb örömére érdeklődőből sem volt hiány – írta a Paksi Hírnök.

paks3

Szentandráspusztáról például fűszeres gomolyát, parenyicát, áfonyás-lilahagymás, medvehagymás és kapros-fokhagymás sajtot kínáltak, a szálkai – hagyományos csikós tűzhelyen készült – aszalványok és gyümölcschipsek is kelendőek voltak, de sokan megkedvelték a pörbölyi fügés finomságokat és gyümölcskészítményeket, miként a hagyományos eljárással készült parasztkolbászt és más füstölt húsokat is.

paks2

Kísérő programként játszóházzal kedveskedtek a gyerekeknek az Erzsébet Nagy Szállodában, ahol külön akcióval is készültek: féláras napot tartottak a kávéházban. Az önkormányzat támogatásával az Agricum ingyenesen biztosítottai a részvételt és a standok használatát a termelőknek.

A Spájz bizonyította: van igény a kézműves termékekre, a helyben megtermelt élelmiszerre és arra is, hogy a lakosság személyesen találkozhasson a termelőkkel. Ezért sem meglepő, hogy a vevők és a helyi alapanyagból helyben készült termékeket kínáló termelők is elégedetten távoztak az első ízben megrendezett termelői piacról.

Fotók: Fitt Tamás/Paksi Hírnök

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik