Mozaik

Mától újra nyitva van a Demjéni Termálfürdő

Mint arról már korábban írtunk, az április 30-án megjelent kormányrendelet értelmében vidéken mától kinyithatnak a strandok és a szabadtéri fürdők, a szabadtéri múzeumok és az állatkertek.

A termalfurdo.hu által megkérdezett fürdővezetők közül többen is úgy kalkulálnak, hogy az eredeti befogadóképességüknél lényegesen kevesebb vendéget engedhetnek majd be egyidejűleg a strandok területére, illetve a medencékben is kevesebben tartózkodhatnak majd, mint ahányan egyébként elférnének. Tömegtől tehát garantáltan nem kell tartanunk.

Az idősebbekre továbbra is vonatkoznak a korlátozások, így a 65 év fölöttiek az eddigi információk alapján valószínűleg nem látogathatják majd a strandokat.

A Demjéni Termálfürdő Facebook oldalán tette közzé a mai nyitást.  Három kültéri, gyógyvizes medence reggel 9-től hajnal 2 óráig várja a fürdőzni vágyókat.

Május 4-től újra várja a vendégeket a Demjéni Termálfürdő! Természetesen számunkra is a legfontosabb a vendégek és a munkatársaink biztonsága és egészsége, így mindenre nagyon oda fogunk figyelni, az előírásokat maradéktalanul betartjuk, és ezt várjuk a kedves vendégektől is

– írták.

A zala megyei Kehidakustyánban május 8-tól tervezik az újranyitást, 5 kültéri medencével.

A Fürdőszövetség türelmet kér

A köznyelvben bármilyen egyértelműnek is tűnik az a megfogalmazás, hogy a strandok, szabadtéri fürdőhelyek kinyithatnak, jogilag és szakmailag többféleképpen lehet értelmezni azt. A Fürdőszövetség arra kérte a hazai fürdőket, hogy egyelőre higgadtan értelmezzék a kormányrendeletet, továbbá lehetőleg várják meg a kormányzati részletszabályokat (például medence- és szolgáltatástípusok, higiénia, befogadható létszámok).

A Fürdőszövetség már kezdeményezte a Nemzeti Népegészségügyi Központnál és az Emberi Erőforrások Minisztériumánál a megjelent rendelet pontosítását, a nyitás feltételeire vonatkozó részletszabályok gyors közzétételét.

Címlapfotó: Facebook/Demjén Cascade Resort

Örök nyarat idéző termáltó épült a Gyógyvizek Völgyében
Egészen egyedi a tó közepén magasodó fürdőház.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik