A Jane Goodall Alapítvány a non-profit One Tree Planted nevű szervezettel karöltve hárommillió fát ültet Uganda nyugati részén, amely nagy löketet adhat a terület újraerdősítésének, írja a Treehugger.
Ez az egyik legfontosabb élőhelye a csimpánzoknak, de itt él Afrika madarainak 50, emlőseinek 39, kétéltűinek 19 és hüllőinek 14 százaléka. A két szervezet a kezdeményezéssel nemcsak az ökoszisztéma helyreállításában játszik nagy szerepet, de a helyi közösségeknek is segítséget nyújt.
A környezetvédelmi programba bevonják a helyi lakosokat is. Mivel a régióban az elmúlt negyed évszázadban több millió hektárnyi erdő veszett oda, ez a hárommillió fa egy új kezdetet jelenthet.
Meg kell védenünk az erdőinket, és meg kell próbálni helyreállítani az ezeket körülvevő elpusztított, hosszú ideje elhagyatott területeket, ahol újra gyökeret vethetnek a fák új ökoszisztémákat teremtve ezzel
– mondta Jane Goodall világhírű főemlőskutató.
A faültetés mellett hétszáz családot képeznek majd ki a fenntartható mezőgazdaság alapjaira.
A projekt formálisan 2020-ban veszi kezdetét, és főleg őshonos fák ültetését tervezik. Ennek a legjobban majd persze a csimpánzok örülnek, akiknek eddig azt kellett végignézniük, hogy az otthonukat elveszik tőlük. Ebből most valamit visszakaphatnak.
A közönséges csimpánz (Pan troglodytes) mind a négy alfaját kihalás fenyegeti, leginkább a súlyosan veszélyeztetett nyugat-afrikai csimpánz egyedszáma csökken, három nemzedék alatt mintegy 80 százalékkal. Három csimpánzalfaj egyedszáma néhány ezer, a többségében a Kongó Demokratikus Köztársaság területén élő keleti-afrikai csimpánzoké 250 ezer körüli. A nyugat-afrikai csimpánzok Burkina Fasóból, Beninből, Gambiából és talán már Togóból is eltűntek.
Kiemelt kép: Getty Images