Virágzó vidékünk

Beporzóbarát várossá alakul Vác

Magyarországon az elsők között Vác is beporzóbarát várossá alakul, olvasható a Váci Napló honlapján.

A lap emlékeztet, a beporzóknak, azaz a házi- és vadméheknek, lepkéknek, poszméheknek, zengőlegyeknek, bogaraknak és más hasznos ízeltlábúaknak, mint például a hangyáknak és pókoknak, olyan élőhelyekre van szüksége ahol táplálkozhatnak, megbújhatnak, szaporodhatnak. Ugyanakkor nincs szükségük sok mindenre: elég, ha meghagyunk nekik a gyepen néhány olyan részt, amit nem vágunk le.

A következő kaszáláskor ezeket a korábban meghagyott foltokat is levághatjuk, de másutt hagyjunk ismét érintetlen részeket. Így folyamatosan ellátjuk friss nektárral a beporzókat, egyszersmind élőhelyet is biztosítunk nekik.

A cikk szerint ebben a folyamatban talált partnerre a váci Bagolybükk Környezet- és Természetvédő Egyesület az önkormányzatban és a Váci Egyházmegyében, amikor a Magyar Lepkemonitoring Társasággal együtt a Kálvária dombon kijelölték a város első beporzóbarát „hagyásfoltjait”.

A karókkal kijelölt területeket kaszáláskor kikerülte a gép. Pár hét elteltével szembeszökő az eredmény: a hagyásfoltokat zsálya, vajszínű ördögszem, kakukkfű és sok más, őshonos vadvirág díszíti, rajtuk boglárkalepkék sokasága, méhek, poszméhek és egyéb beporzók.

A rövidre nyírt fűvel szemben hatalmas a kontraszt. Ott ugyanis elvétve látni csak egy-egy rovart, s szabályos ökológiai sivatagnak tűnik a meghagyott, nektárdús virágokban gazdag oázisok mellett.

Mint írják, a Bagolybükk Egyesület kezdeményezésére ez a fajta mozaikos kaszálás hamarosan Vác más részeire is kiterjed majd.n Vác más részeire is Lesz hagyásfolt a Duna-parti sétányon, a folyóhoz közel eső részen, továbbá a Ligetben is.

Méhecske hotelekkel segíthetjük és védhetjük a magányos beporzókat
A beporzó rovarok védelmének érdekében darázsgarázsok elhelyezésére biztatnak a természetvédők.

Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Getty Images

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik