Virágzó vidékünk

Szalmabálából épült vendégfogadó az erdélyi lankák ölelésében

Az összképet nézve ez bizony jól sikerült.

Erdély északi részén, a Radnai-havasok déli lábainál fekszik Oláhszentgyörgy. A festői környezetben lévő falu Debrecentől és Nyíregyházától is 300 kilométerre van, és ma már sok turista kedvelt helye.

román4

Abban, hogy a pihenni vágyók szívesen választják a környéket, van némi szerepe ennek a csodálatos, természetes anyagokból készült vendégház megálmodóinak is. A pár – a román Paul és a flamand Ann – alkotása kedves kis történet.

román2

Először egy hagyományos faházat szerettek volna készen vásárolni Oláhszentgyörgyön, de nem találtak eladó épületet. Paul ekkor Belgiumba utazott, néhány házépítési tanfolyamon elsajátította az alapokat, s megszerzett tudásával felvértezve tért vissza Erdélybe.

Először faházban gondoltak, majd egyre inkább beleszerettek a szalmabála-házba.

román7

Ileana Mavrodin személyében találtak egy építészt, aki ismerte a szalmabála-építés csínját bínját. Paul és Ileana fél év leforgása alatt együtt készítették el a terveket. A belsőépítészeti kivitelezésben sok ötletet kaptak Raluca Suru és Maxim Dumitras helyi tervezőktől.

román3

Helyben szerzett építési anyagokkal dolgoztak

A kivitelezés nem volt egyszerű, többször előkerültek alapvető hiányosságok, így csak negyedszeri nekifutásra nyerte el a ház a végleges formáját. A fakeretes szalmabála-lak egy 500 négyzetméteres telek ékessége, és ma vendégfogadóként funkcionál.

román6

Építésekor a szalmát helyben vásárolták. A tapasztáshoz, falazáshoz szükséges agyag szintén a környékről származik, miként az építkezésnél felhasznált fa is. A ház belsejében újrahasznosított gerendákat és padlólapokat építettek be, melyeket lebontott régi parasztházakból mentettek meg.

román5

A berendezés is természetes hangulatot áraszt, a környék pedig csodás. Nem véletlen, hogy sokak kedvelt pihenőhelye lett ez a vendégfogadó. Mi szívesen eltöltenénk benne egy vakációt!

Olvasói sztorik