Virágzó vidékünk

Pezsgőt durrantanának szilveszteri tűzijáték helyett Balatonfüreden

Markito/Pixabay
Markito/Pixabay
Ezzel is szeretnék felhívni a figyelmet az állatvédelemre, az élet iránti tiszteletre.

Az állatvédelem jegyében az Arácsért Alapítvány civil kezdeményezést indított. Felhívásukban azt kérik, hogy a környezetükben élő állatok érdekében szilveszterkor lehetőleg mindenki mellőzze az otthoni tűzijátékot, inkább csak a pezsgők durranjanak, és a pirotechnikára szánt összeget jótékonysági célra fordítsák, olvasható Balatonfüred weboldalán.

Balatonarács

Balatonarács Balatonfüred településrésze, a füredi városközpont (Vörös-templom) és Csopak között félúton fekszik, a Tamás-hegy, illetve a Péter-hegy lábánál. Arács történelmi faluközpontja a két hegy közti Koloska-völgy szájánál, a Balaton-felvidéken Aszófőtől Almádiig húzódó úgynevezett római út mentén található.

Az Arácsért Alapítvány jövő évi rendhagyó naptára a körülöttünk élő állatokat mutatja be, mellyel szeretnénk felhívni a figyelmet az állatvédelemre, az élet iránti tiszteletre. Mindehhez szervesen kapcsolódik a szilveszteri felhívásunk, hiszen tudjuk, a szilveszter éjszaka a számtalan tűzijáték miatt a házi kedvenceink számára maga a rettegés. Ezért kezdeményezzük, hogy a szilveszteri házi tűzijátékok helyett jótékonysági célra fordítsuk az erre szánt összeget

– mondta Fabacsovics Zoltán, az Arácsért Alapítvány kuratóriumának elnöke.

A kezdeményezéshez csatlakozó első 25 jelentkező ajándékba kapja az Arácsért Alapítvány 2021-es falinaptárát, továbbá valamennyi, december 20-ig beérkező jelentkező sorsoláson vesz részt, melynek nyertese ajándékba kap egy palack Kemendy Arács Zenit Brut Nature pezsgőt, hogy szilveszterkor valóban csak a pezsgő durranjon tűzijáték helyett.

Ahol eleve tilos a tűzijáték
Tatán idén is tilos a szilveszteri tűzijátékozás
A cél, hogy a vadludak is egészségben és nyugalomban köszönhetik a következő esztendőt.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik