A korábbi évekhez hasonlóan az idei, októberben rendezett OLYMPUS Medvesi Fotós Maratonhoz is kapcsolódott fotópályázat, melyre a résztvevők az esemény ideje alatt készült felvételeikkel jelentkezhettek.
47 fotós küldte be alkotásait, jellemzően mindhárom kategóriába – emberek, élővilág, táj – nevezve felvételeiket. A bírálók elé összesen 241 alkotás került, melyek azonos arányban reprezentálták az elővilág, az emberek és a táj, mint előre meghatározott kategóriákat
– írták közleményükben a szervezők.
Bár a koronavírus-járvány a Medvesi Fotós Maraton megrendezését is bizonytalanná tette, végül október első felében mintegy 250 amatőr és profi fotós részvételével összességében ismét sikeres volt a medvesi táj népszerűsítésére hivatott szövetség.
Ebben a kézfogásban a szervezők biztosították a feltételeket a több esetben is csak a program apropóján felkínált fotózási lehetőségekkel, a résztvevőktől pedig azt kérték, hogy a Közép-Európa idei legjelentősebb outdoor fotós eseményén készült felvételeikkel hívják fel környezetük figyelmét erre az emlékekben ipari térségként élő, de egyedi, karakteres és értékekkel teli tájra.
Ennek a célnak egy másik eszközét jelentik azok a fotókiállítások, melyek eddig négy alkalommal állítottak időtálló emléket a Medvesi Fotós Maratonoknak. Nem lesz másként ezúttal sem: a zsűri a díjak odaítélése mellett arról is döntött, hogy melyek azok a fotók, melyek egységet alkotva, megfelelő minőségben és a lehető legteljesebben bemutatják az idei évben ötödik alkalommal megrendezett eseményt.
A 40 fotó alkotta kiállítás a Novohrad-Nógrád Geopark Eresztvényi Látogatóközpontjában debütál hamarosan, ezt követően pedig – hasonlóan a korábbi négy tárlathoz – vándorútra indul az országban.
A 23 alkotó, akiknek egy vagy több fotója feltűnik majd a tárlatban:
Ángyán Krisztián, Roman Conka, Csapó Balázs, Eipl Bernadett, Farkas Tamás, Gazsó Gábor, Horváth András, Horváth Sztaniszláv, Kis-Simon Mónika, Kocsis Ferenc, Kövesligeti István, Králik Tibor, Mártha Péter, Nagy János, Németh Lajos, Őrsi Zsanett, Pádár Piroska, Pozsik Gábor, Rigó Gergely, Szirányi István, Tiszlavicz Ádám, Tódor Sándor és Tömöri Zsolt.