A kék galambok rendszeres téli vendégek a Körös-Maros Nemzeti Park Kis-Sárrét részterületén, de az ezredforduló óta nem láttak olyan sokat belőlük itt, mint az idén.
A park honlapján közzétett írás szerint a kék galamb a főként városokban élő parlagi galambhoz hasonló méretű madár, tollazata kékesszürke színű, nyakát csillogó, zöldes folt díszíti, szárnyán két kisebb fekete sáv húzódik. Ilyenkor télvíz idején kisebb-nagyobb csapatokba verődve keresi táplálékát. A csapatok éjszakázásra is összeverődnek egy-egy alkalmas pihenőhelyen, általában kisebb pusztai erdőfolton, legtöbbször akácosokban.
Mint írják, a faj Európa nagy részén megtalálható, de Nyugat-Ázsiában, valamint Afrika észak-nyugati területein is fészkel. Faodvakban költ, évente öt-hat alkalommal. Az odú mélyén a hevenyészett fészekben két tojást rak, melyből 16-17 nap után kelnek ki a fiókák. A többi galambféléhez hasonlóan utódaikat eleinte begytejjel etetik a szülők. Fő táplálékukat a különböző fűfélék magjai, valamint egyéb gyommagvak képezik. Az öreg, odvas fák meghagyásával elősegíthetjük a faj megtelepedését.
Rövidtávú vonuló, de az állomány egy része áttelel, főleg az Alföld déli részén. Az utóbbi évek enyhe teleinek is köszönhetően növekszik a telelőállomány. A Kis-Sárréten telelő példányok nagy része valószínűleg a közeli Erdélyi-szigethegységből érkezik.
Így az öt éjszakázóhelyen az elmúlt napokban összesen 750 példányt számoltak, ami az utóbbi két évtizedben ez a legmagasabb szám.