Életmód

Rangos díjat nyert a söjtöri háziorvos fotója

A felvétel az északi fény játékosságát örökítette meg.

Szimmetria című fotójával a luxemburgi székhelyű FIAP, azaz a Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség ezüstmedálját nyerte el a szlovéniai VII. Pannonia Reflections pályázaton a “Vizek” kategóriában dr. Simán László söjtöri háziorvos, írta a Zaol.

Kapcsolódó
Daróczi Csaba 14 ezer versenyzőt megelőzve az év természetfotósa
Fekete-fehér felvételén két ugró nyúl látható.

A söjtöri háziorvos húsz esztendeje foglalkozik behatóbban gyermekkori hobbijával: a tájkép- és makrófotózás, valamint a világ kulturális örökségének megörökítése érdekli leginkább.

A kelet-közép-európai térség egyik legrangosabb fotóművészeti pályázatán díjat nyert alkotásán az északi fény játékosságát örökítette meg.

A kép Izlandon készült, egy befagyott gleccsertónál, ahol három éve egy természetfotós túrán vett részt társaival.

dr. simán lászló

Dr. Simán Lászlónak kifejezett szándéka volt a csodás természeti jelenség megörökítése, a meteorológiai jelentéseket figyelve várta, hogy mikor adódhat erre a legjobb lehetőség. Már napközben kijelölte, kiválasztotta azt a pontot, ahonnan fotózni szeretett volna, s a helyszínválasztásnak köszönhetően a jégfelületen sikerült úgy megtükröztetnie a fényjátékot, hogy az egészen különleges formagazdagságot mutasson.

Február 8-án – a szlovén kultúra napján – online kiállítás nyílott a szlovéniai Lendvai Vár galériájában, melynek képeit a kelet-közép-európai térség egyik legrangosabb fotóművészeti pályázata, a VII. Pannonia Reflections díjazott alkotásaiból válogatták össze – köztük dr. Simán László fotójával.

Kapcsolódó
Életéről vall a természetfotózás magyar Oscar-díjasa
Azt is elárulja, mit keresett Costa Rica őserdejében évekkel ezelőtt.
Olvasói sztorik