Virágzó vidékünk

Kupakállatokkal népszerűsítették a környezetvédelmet Cegléden

László Ágnes
László Ágnes
Jó példa: az emberek által szemétnek titulált sok dolog újrahasznosítható.

Kis dolgokkal, apró odafigyeléssel is rengeteg formában tehetünk környezetünkkért – akár játékosan is. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint László Ágnes, Cegléd önkormányzati képviselője és Varga Franciska, a Pest Megyei Közgyűlés képviselője kupakokból készült állatai, amelyekből Cegléd egyik központi terén kiállítást is szerveztek.

Mindketten szívünkön viseljük a környezetvédelem fontosságát. Cegléden hatalmas probléma a szemetelés és az illegális hulladék lerakás, így különböző a témába vágó projektünkkel is próbáljuk felhívni az emberek figyelmét a környezet szennyezésének súlyosságára

– mondta el Ágnes.

László Ágnes

Tavaly szeptemberben Cegléd főutcáján kikerült egy kupakgyűjtő szív, most márciusban pedig egy másik a kórházzal szemben. A felállított kupakgyűjtő szívből származó kupakokat beteg gyermekek gyógyulására ajánlották fel, így a kupakokkal nem csak egy családnak tudnak segíteni, hanem a környezetüknek is.

Örülünk, hogy így az értékes műanyag nem szemétként végzi, hanem újrahasznosításra kerül. Naponta milliárd számra vásárolunk PET palackot és különböző olyan terméket, amelynek műanyag kupakja van, ezek gyakran nem újrahasznosításra kerülnek, hanem a szemétbe vagy rosszabb esetben a vizeinkbe, környezetünkbe

– említették a szervezők.

Galéria
László Ágnes

Ágnes és Franciska az interneten kutatva kezdték el keresni a kupakok hasznosításának módját, amikor szembe találkoztak külföldi oldalakon kupakból készült állatokkal. Akkor döntötték el, hogy ők is készítenek demonstrációs céllal állatokat a kupakokból.

A Föld napján a reggeli órákban kihelyeztük az állatokat Cegléd terén, aztán vártuk az érdeklődőket. Sokan megálltak nézelődni, vagy miután megjelent a helyi médiában a hír jöttek kisgyermekkel megnézni az alkotásokat. A nézelődőkkel szóba elegyedtünk és próbáltuk elmagyarázni, hogy mi célból kerültek ki az állatok

– mondta el Ágnes.

Galéria
László Ágnes

A hulladékból készült képekkel szerettük volna felhívni a figyelmet a környezetszennyezés súlyosságára. A kupakból készült állatokkal a gyerekeket is játékosan lehet oktatni a szelektív gyűjtés fontosságára, hiszen ezekkel az alkotásokkal nem sokkoljuk őket, mint egy műanyagtól elpusztult állat képével, mégis el lehet nekik magyarázni, hogy mennyire fontos, hogy a kupak, a műanyag vagy bármilyen hulladék ne az utcára, a vizeinkbe kerüljön, hanem a szemetesbe, legjobb esetben pedig újrahasznosításra

– tette hozzá Franciska, aki Ágnessel együtt hiszi, hogy sok, az emberek által szemétnek titulált dolog újra használható, vagy újrahasznosítható.

A most felnőtt generáció viseli a terhet, hiszen ha mi nem vagyunk elég tudatosak, akkor az gyermekeinknek, unokáinknak, pont a jövő generációjának nincs jövője

– fűzték hozzá.

Alkotásaik nagy sikert arattak, egy részének találtak gazdát, a többi gyermekintézményeknek lett felajánlva.

Kapcsolódó
Kültéri szobrokban kel új életre a fémhulladék
Az újrahasznosítás kreatív és művészi módját valósítja meg szobraiban.
Olvasói sztorik