Június első vasárnapja 1952 óta ünnep: pedagógusnap. Nem kitüntetett, hangos ünnep, de mégis az év egyik fontos napja. Egy lehetőség, hogy a gyermekek és a szüleik megköszönjék az óvónéniknek, tanároknak azt az áldozatos munkát, amit a felnövekvő ifjúságért végeznek.
A társadalomban mindenki munkája egyformán fontos és nélkülözhetetlen. Ám ha nem tanulnak meg a gyerekeink írni, olvasni és számolni, akkor nem lesz, aki házat építsen, gyógyítson, kenyeret süssön vagy éppen új gyógyszert találjon fel. Ezért érdemelnek kitüntető figyelmet a pedagógusok.
A pedagógus tanítványainak példaképe, aki életével, emberségével, példamutatással, ismereteivel ápolja és gondozza az ifjúság világra csodálkozó, eszmélő elméjét.
A szülők többsége talán csak a koronavírus-járvány idején, a karantén ideje alatt döbbent rá arra, hogy tanítani nem is olyan könnyű és egyszerű feladat, mint azt eddig gondolták. Mert bizony naponta ők is odaültek a gyerekeik mellé – sokszor munka után – és közösen, a pedagógusok irányításával ők is segítettek, tanítottak, sok esetben tanultak és sokat tapasztaltak is.
A pedagógusok hivatásszerűen művelik azt a lelki-szellemi csodát, varázslatot, amelyben tudásukat, személyiségüket közvetlenül a gyerekekbe, a diákokba fektetik be.
Nincs még egy munka, ahol ennyi a kudarc, hiábavaló erőfeszítés, de ilyen sok siker is éri az embert. Nincs még egy olyan nehéz mesterség, amelynek a valódi hasznát lehet, hogy csak évek, esetleg csak évtizedek múlva láthatjuk. Köszönet jár ezért minden pedagógusnak.
Szerkesztőségünk a pedagógusnap alkalmából köszönti a pedagógusokat, akik munkájához jó egészséget és sikereket kívánunk!
Donászy Magda: Ma szívünk ünnepel…
Ma nem tanulni jöttünk.
Ma szívünk ünnepel.
A hálát, amit érzek:
miképpen mondjam el?
Szétszáll a szó a szélben,
habár mélyről fakad,
s e nyíló rózsa élte
pár nap vagy óra csak.
Emlékek kötnek össze:
szavak, számok, betűk.
Utunk, akárhová visz,
követnek mindenütt.
Emlékünk egyre több lesz,
tudásunk mind nagyobb,
Hálás szívvel köszöntünk
tanárt s ünnepnapot.