Mozaik

Áramütött finn vércsét mentettek Domoszlón

Bükki Nemzeti Park
Bükki Nemzeti Park
Egy Finnországban gyűrűzött vörös vércsét ápolnak a Mátra déli lábánál.

A madarat helyi lakosok találták meg röpképtelen állapotban, akik értesítették a Bükki Nemzeti Park Igazgatóságot – írta meg a nemzeti park weboldalán.

A sérült példány minden bizonnyal áramütést szenvedett, a természetvédelmi őrszolgálat az igazgatóság madármentő állomására szállította, ahol igyekeznek mindent megtenni a madár felépüléséért.

A vörös vércse az egyik legelterjedtebb kistestű ragadozómadarunk. Az emberi tevékenységekhez viszonylag jól alkalmazkodó faj. A természetben főleg más madarak által készített fészkeket (varjú, csóka) foglalja el, de egyes egyedek a városokba is bemerészkednek, ahol épületek tetején, párkányain költenek.

A hazai állomány jelentős része délebbre vonul telente, miközben a tőlünk északra fekvő területekről szintén érkeznek hozzánk vörös vércsék. Egyesek csak megpihenni a hosszú és kimerítő vonulás alatt, míg mások ide költöznek télire, a hidegebb, zordabb időjárás okozta táplálékhiány elől.

Kapcsolódó
Bajba jutott hattyút mentettek a vízimentők Keszthelynél
Bár a vízimentők nem madármentésre szakosodtak, mégis sikerült segíteni a szerencsétlenül járt madáron.
Olvasói sztorik