Mozaik

Örökbe adtak két sasfiókát a Kiskunságban

Az adoptáció szerencsére sikeres volt, a pótszülők hamar túllendültek a meglepetésen.

Amikor egy madár kiesik a fészekből előfordul, hogy bár életben marad, a szülei már nem gondozzák tovább.

Így történt ez a Kunpeszér mellett fészkelő parlagi sas fiókákkal is, akik kiestek a vihar által megrongált fészkükből, és bár nem sérültek meg, a szülőpár már nem etette őket tovább. A Parlagisas-védelmi LIFE projekt MME-s kollégái és a Kiskunsági Nemzeti Park munkatársai úgy döntöttek, elhozzák a két fiókát – olvasható a KNPI Facebook-oldalán.

Horgászok között vadászott egy ritka sas a Kiskunságban
Egy telefonpóznán fotózták le reggelizés közben.

Az éhezéstől kissé legyengült fiókák számára, két lehetőség maradt: adoptálja őket egy másik saspár vagy mesterségesen nevelik őket tovább.

Az adoptálás általában jobb megoldás, de a parlagi sasok esetében egyáltalán nem könnyű megoldani, hiszen nincs túl sok parlagi sas fészek a Kiskunságban, egész pontosan 10 van. Ezek közül olyan fészek kell, ahol lehetőleg csak egy fióka van, aki hasonló korú vagy kondíciójú, mint ők. Végül pedig természetesen a szülőknek is el kell fogadni a jövevényeket.

A kiesett fiókáknak ezúttal szerencséjük volt, mert a kunszentmiklósi parlagi sas fészek körülményei megfelelőnek látszottak, így a szakemberek úgy döntöttek, ide próbálják adoptálni a két kipottyant fiókát.

Az adoptálás megtörtént, s a megfigyelések szerencsére azt mutatják, a szülők elfogadták a kibővült létszámot. Sikerült többször is megfigyelni, ahogy táplálékot hordanak a fészekbe.

Még körülbelül 1-2 hét van a két örökbefogadott fióka kirepüléséig, addig kell kitartani a madaraknak, hogy három fiókát neveljenek.

Így találták a szakemberek a fiókákat
Fotó: Facebook/KNPI
Fotó: Facebook/KNPI

A parlagi sas nemének többi fajához hasonlóan sötétbarna alapszínű, bár tollazata a fején világosbarna, a vállrészen pedig két fehér folt található. Bizonyos egyedeken nincsen fehér folt a vállrészen. A farok töve némileg halványabb, farktollaik sárgásszürke színezetűek. A farok végén széles sötét sáv fut.

A fiatal egyedek világos sárgásbarna fedőtollazattal rendelkeznek, farktollaik és evezőtollaik sötétek. Testhossza 72-84 centiméter, szárnyfesztávolsága pedig 180 – 215 centiméteres is lehet.

Ragadozó, elsősorban különféle rágcsálókkal (ürgékkel, hörcsögökkel, mezei nyulakkal, de túlszaporodás esetén mezei pockokkal is), illetve olykor hüllőkkel és madarakkal táplálkozik.

A parlagi sas fokozottan védett Magyarországon, eszmei értéke 1 000 000 forint. A világon egyedül nálunk gyarapodik népessége.

Medve támadt a 8 méter magasan lévő sasfészekre
A madarak abban a pillanatban elrepültek, amikor észlelték a veszélyt.

Kiemelt kép: Wikipedia

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik