Mozaik

Horgászok között vadászott egy ritka sas a Kiskunságban

Egy telefonpóznán fotózták le reggelizés közben.

Vasárnap reggelt halászsast sikerült lencsevégre kapnia a Kiskunnsági Nemzeti Park egy munkatársának Bugyi-Ürbőpusztán, olvasható a nemzeti park weboldalán.

Összeszámolták a ragadozó madarakat, elkészült a sasleltár
Januárban tizenhatodik alkalommal szervezte meg a hazánkban telelő sasok éves számlálását a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület.

Mint írják, a halászsas Magyarországon ugyan nem költ, de rendszeres tavaszi/őszi átvonuló. Az Antarktisz kivételével minden földrészen előfordul; úgynevezett kozmopolita faj. Európai állományai erősödőben vannak. Életmódjából és nevéből adódóan jellemzően halban gazdag vizes élőhelyeken fordul elő,  leggyakrabban nagyobb vízfelületek, halastavak, bányatavak közelében találkozhatunk vele.

Ez a példány a Dömsödi-árapasztó-csatorna egy szikes pusztai szakaszán vadászott a horgászok között. A kiemelt halat egy telefonpóznán fogyasztotta el reggelire.

A halászsas a Felső-Kiskunságban Natura 2000 jelölőfaj; legfőbb veszélyeztető tényezője a kiülőhelyeken – középfeszültségű és vasúti oszlopokon – az egyedeket ért áramütés.

Kiemelt kép: Lóránt Miklós/Kiskunsági Nemzeti Park

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik