Virágzó vidékünk

Állatsimogató után iskolakert és kalandpark épülhet Mezőberényben

Facebook / Zöldkert Major
Facebook / Zöldkert Major

Szelíd és kedves szamarak, alpakák, nyulak és több más faj is él már a mezőberényi Zöldkert Majorban található állatsimogatóban, írja a beol.hu.

A lap tudósítása szerint a Tízváros Alapítvány által működtetett létesítmény egy nagyobb fejlesztés első része.

Süveges Szabolcs elnök elmondta, szemközt egy iskolakert létrehozásában gondolkodnak, ahol 21. századi módon próbálják majd a gyerekeket a kertészkedés alapismereteibe bevezetni.

A majorban elhelyezkedik egy pelletgyártó üzem, azon túl pedig egy háromhektáros terület. Utóbbi helyen egy kalandpark kialakítását tervezik, ahol impulzív módon, korszerű technológiákkal az állattartást, a környezettudatosságot járnák körül és népszerűsítenék.

Facebook / Zöldkert Major

Az alapítványi elnök beszámolója szerint a 2020-as év nem volt egyszerű számukra. A városközpontban található adományboltjukat néhány hónapra be kellett zárniuk a járványhelyzet miatt, brikettgyártó gépsoruk pedig tönkrement, így egy ideig le kellett állniuk a termeléssel, mert nem érte meg felújítani, annyiba került volna.

Némi öröm volt az ürömben, hogy nyertek egy pályázaton, így később egy új gépsort állítottak üzembe.

Fontos célként határoztuk meg, hogy kimozdítsuk az online térből a gyerekeket, fiatalokat

–  tette hozzá Süveges Szabolcs.

Végezetül közölte, bár már sok látogatójuk van, az idei évet amolyan nulladik esztendőnek tartják, hiszen a régi állattartó telep környezetét még rendezni szeretnék.

Kapcsolódó
A RoBirtok olyan, mint egy állatkert, csak kerítések nélkül
A birtokon ki lehet próbálni a fejést, és alpakákkal lehet sétálgatni.
Olvasói sztorik