Mozaik

Szervált láttak többen is a Bükki Nemzeti Park környékén

A héten többen is szervált észleltek a Bükki Nemzeti Park környékén, a 444.hu információi szerint Borsodnádasd határában illetve egy nem túl pontos helymeghatározás szerint Eger közelében is levideózták a szelídnek tűnő afrikai vadmacskát.

Az egyik felvételt készítő férfi sikerült elérnie a lapnak Facebookon, de nem árult el részleteket az észlelésről, és nem is járult hozzá a képsorok publikálásához.

A másik felvétel azonban elérhető a Facebookon. Ezen az látszik, hogy a nem éppen őshonos állat békésen sétál egy ingatlan mellett. Egy férfi beszél is hozzá, de erre a szervál csak ásítozni kezdett, majd lassan odébbállt.

Az egyelőre nem derült ki, hogyan került a vadonba a szervál.

A Wikipedia szerint a szervál Afrika viszonylag gyakori faja. Főként a szavannákon fordul elő, a melanózisos példányok azonban inkább csak a hegyvidékeken találhatók meg. A folyóvizekhez közeli, magas fűvel benőtt területek lakója, a félsivatagos és száraz sztyeppés síkságokon nem él meg, ahogyan az esőerdőkben sem.

Tud fára mászni és úszni is, de ezen képességeit ritkán használja. Kitűnő látása mellett, kivételesen jó hallása is nagyban segíti a vadászat során. A nőstények vadászterülete nagyjából 2–9 km²-es, a hímeké ennek duplája és rendszerint kettő vagy több nőstényével átfedésben van. Többnyire éjszaka vadászik. Zsákmányai főleg rágcsálók (amelyeket időnként a föld alól ás elő), nyulak, szirti borzok, kisebb antilopok, halak és madarak (ez utóbbiak elejtéséhez képes akár 3 méter magasra is felugrani).

Kapcsolódó
Ez a világ legviccesebb természetfotója 2021-ben
Kránitz Rolandot ebben a kiírásban is kiemelte a zsűri.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik