Otthon készült

Már négy Guinness-rekorddal büszkélkedhet a Dinnyési Várpark

Facebook/Várpark-Dinnyés
Facebook/Várpark-Dinnyés

Negyedik alkalommal került be a Guinness-rekordok könyvébe a Dinnyési Várpark, mint a világ legtöbb vármakettet bemutató kiállítása – írta meg a Feol.

Ezek anyaghű várak, hasonló makettpark nincs még egy a világon. Gyakorlatilag folyamatosan építem. A tavalyi év újdonsága Léta, Diód, Bágy és Breáza vára, továbbá a feketehegyi palánkvár – ezek kerültek be pluszban a mostani Guinness-rekordok közé

– nyilatkozta a lapnak Alekszi Zoltán, a várpark tulajdonosa, aki azóta Fehéregyháza favárát is felépítette, ami elmondása szerint azért is érdekes, mert úgy tudjuk, itt tűnt el Petőfi Sándor.

Facebook/Várpark-Dinnyés

Az 1200-as években épült az eredeti, de hogy hogyan pusztult el, nem tudni. Amit viszont tudunk róla, az, hogy a fából készült kerítés kőalapokra épült. De a templomnak és a toronynak is kőből volt az alapja. Így készült el a makett is: kőalapra építettem a faszerkezeteket.

– mondta el a Alekszi Zoltán, aki hozzátette, hogy régészekkel és várkutatókkal működik együtt azért, hogy kiderítse, vajon miből és hogyan készülhettek ezek a várak.

A megálmodott vár létrehozásának a háttérmunka és kutatás tehát éppúgy fontos és hosszadalmas része, melyet csak ezután követhet a gyakorlati megvalósítás. Fehéregyháza várát például a kutatások után egy hét alatt építette meg Zoltán.

Facebook/Várpark-Dinnyés

Szeretném megépíteni még a jászberényi várat és Szentkirály várát, továbbá nagyon szeretném majd a jövőben megalkotni a fehérvári Bazilika makettjét, valamint egy fából készült rotundát, azaz körtemplomot, és az elfeledett, tavaly régészek által felmért dinnyési templomot

– sorolta a terveket az alkotó.

Kapcsolódó
Makettparkban mutatják meg Erdély szépségeit Szejkefürdőn
A sétányok mellé egy kisvasút pályát terveztek, így hamarosan kisvonatról is megnézhetők lesznek az erdélyi műemlékek.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik