Életmód

Fekete madarak fütyörésznek az ablak alatt

Elég két gitár, néhány kanál és egy kanna, hogy zenéjükkel őrizzék a roma hagyományokat.

Salgótarján legújabb kori történelmében gyakran bukkantak fel roma tehetségek a művészetekben, a sportban, a zenében és az élet más területein is. Ki ne hallott volna például Snétberger Ferenc zenészről, Oláh Jolán festőről vagy éppen Botos András ökölvívóról?

Napjainkban is „teremnek” tehetségek: akadnak, akikről többet, másokról kevesebbet hallani. Utóbbiak közé tartozik a Kályi Chirikli (Fekete madarak) roma hagyományőrző együttes.

Ahogy Klajbán János, a csapat vezetője fogalmaz: az 1997-ben alakult zenekar a hagyományőrző mellett inkább nevezhető hagyományteremtő együttesnek, hiszen ötvözik az autentikus cigányzenét a modern zenével, illetve a jazz-zenei harmóniákkal. A tisztán amatőr, jelenleg 6 tagú együttes szívesen eleget tesz felkéréseknek, amennyiben munkahelyi elfoglaltságuk engedi – mert mindannyian dolgoznak.

romaegyüttes

Gyakorlatilag mi egy családi együttes vagyunk, feleségemmel, unokatestvérekkel – mondja a zenekar vezetője. – Két énekesnőnk – Klajbánné Oláh Hajnalka és Palotai Mihályné – mellett Oláh Antal és jómagam, valamint két karancssági rokonunk – Gombos Csaba és Gombos Ignác – alkotjuk a zenekart. Két gitár, egy kanna, néhány kanál, olykor egy konga a hangszeres repertoárunk, és a csapat minden tagja énekel.

A Kályi Chirikli több roma fesztiválon elért győzelmük mellett az országos Roma Ki Mit Tud 2001. évi döntőjében 2. helyen végzett, az Országos Népzenei Minősítő Fesztiválon pedig arany fokozatú minősítést értek el. Az együttes nevéhez fűződik Kovács Bodor Sándornak, a salgótarjáni cigányság életét bemutató Fekete madarak című dokumentumfilmjének zenéje is.

Aki már hallották „csiripelni a Fekete madarakat”, azoknak bizonyára ismerősek legkedveltebb dalaik, akik pedig még nem ismerik ezeket, most barátkozhatnak a nóták címeivel, hátha kedvet kapnak egy Kályi Chirikli előadáshoz. Íme a legnépszerűbb dalok a salgótarjáni roma együttes repertoárjából: Te Del o Dél, Sírnak a gyerekek, Szép cigány lány, Fütyörészek az ablak alatt, Szép jó estét, jó napot.

Amit előadnak, az igazi örömzene – szerényen és hangulatosan. A videó is erről árulkodik:

Olvasói sztorik