Kertünk-Portánk

12 kölyök goldi első 8 hetének gyönyörű pillanatai

Egészségesen felcseperedtek és jó gazdikhoz kerültek.

Daisy, az anyuka egy éjszakán és egy délelőttön át szépen, lassan hozta világra az utódokat. 12 golden retriever született, akik születésük után nyomban támadásba lendültek, és elkezdték a harcot az anyatejért.

Az anyuka azonban nem bírta volna egyedül táplálásukat, így a népi bölcseletre hagyatkozva a gazdik kecsketejjel egészítették ki mindennapi betevőjüket, az első két héten cumisüvegből “adagolva” azt. Az első napokban fél literrel, ahogyan pedig telt az idő, egyre többel. 8 hetes korukra – amikor már kölyöktápot is kaptak a kutyusok– naponta 2 liter kecsketej fogyott el.

A népes kolónia tagjai gyorsan gazdikra találtak. A Facebookon létrehozott 12 kis goldi jó gazdikat keres oldalon folyamatosan követhették a kiválasztott kutyusok növekedését, akik 8 hetes koruk végén mindannyian kirepültek.

Ez a 8 hét képekben is szívet-lelket melengető. Kukkantsunk bele Daisy mama és a kicsik két hónapjába.

3 naposan

goldi3napos

1 hetesen harc az anyatejért

goldi1hetes

2 hetesen, álmosan

goldi2hét

3 hetesen, evés után

goldi3hét

4 hetesen, már tányérból is

goldi4hét

5 hetesen egy kis pancsi a nagy melegben

goldi5hét

6 hetesen, elgondolkodva

goldi6hét

7 hetesen játék a gyepen

goldi7hét

8 hetesen “kirepülés előtt”

goldicím

Fotók: Facebook/12 kis golden jó gazdikat keres

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik