Életmód

Egy folyón igazi rock and roll a vitorlázás

Tél végén, márciusban került ki egy videó az egyik közösségi oldalra, amint a Tisza szegedi szakaszán egy felborult, oldalra dőlt vitorlást állít újra talpra egy férfi.

Fel is kutattuk a hajó gazdáját, Csendes Áront, akitől megtudtuk, hogy a borulás a folyó hektikus szélviszonyai miatt történt, és nem annyira veszélyes a történet, ahogy elsőre látszik, majd rögtön be is avatott bennünket a folyami vitorlázás világába.

A folyóvízen, de tavakon is viszonylag elterjedt a kis, tőkesúly nélküli jolle sportvitorlás. A szélnek az erejét úgy egyenlítjük ki, hogy a személyzet ül át a hajó egyik vagy másik oldalára. A videón pedig egy nagy, erős széllökéses időben egy kétszemélyes hajón egyedül manővereztem, ami boruláshoz vezetett

– mesélt az esetről a szegedi programozó, aki az egyetemi évei alatt szerette meg a vitorlázást és már 15 éve szeli a vizeket.

Míg a Balatonon tavasztól őszig tart a vitorlás szezon, addig a Tiszán egész évben, még zajló jég mellett is szoktak vitorlázni, télen persze a csendesebb időszakokban mennek ki a vízre.

Úgy van egyébként kitalálva a rendszer, hogy a felborult hajótestre felállva vissza lehet állítani a hajót. Nekem általában fél perc alatt sikerül. Ha teljesen átfordul a hajó, és lefelé áll az árbóc akkor több idő kell hozzá, de egy kis tornászkodással vissza lehet állítani

– mesélte Áron.

Íme a videó a hajó visszaállításáról:

https://www.youtube.com/shorts/kSbVsuDG_PQ?feature=share

Ez aznap egyébként már a harmadik borulása volt a vitorlázónak, amit addig sikerült megúsznia szárazon, de később már ő is belecsobbant a márciusi, hideg vízbe.

A gyakorlott vitorlázó számára egyébként nem hordoz veszélyt maga a borulás, amikor már lehet észlelni, hogy meg fog történni, akkor úgy helyezkedünk, hogy a hajó testére kerüljünk fel, hogy majd visszaállíthassuk

– emelte ki a vitorlázó, majd rá is tért a tiszai vitorlázás különlegességeire.

A folyami vitorlázás nem abban különbözik a tavitól, hogy milyen hajót használunk, hiszen tavon is mennek ezek a sportvitorlások, ahogy a Tiszán is mennek túravitorlások.

Csendes Áron kiemelte, hogy ez a kishajós vitorlázás nem egy koktélszürcsölgetős műfaj, itt a nagyobb sportérték a cél. Viszonylag gyorsan kell manőverezni, és nagyon nem mindegy, hogyan helyezkedünk.

A folyamon sokkal kisebb a hely a kanyarodáshoz, helyzetváltoztatáshoz, tudni kell szűken megfordulni, gyorsabban dönteni és cselekedni

– tette hozzá.

Megtudtuk azt is, hogy nemcsak a sodrás miatt speciális a folyami vitorlázás, hanem a partmenti, hullámtéri, úgynevezett galériaerdők jelentősen megvezetik a szelet, átalakítják az irányukat. Helyi klimatikus, széljárási viszonyok alakulnak ki a folyószakaszokon.

Jellemzően a mederhossz irányába fúj a szél még akkor is, ha egyébként az alapszél nem ilyen irányú lenne. A folyó kanyarulatában pedig váltakozik a szélirány, hol erről fúj be a mederbe, hol egy másik irányból. A videón a felvett borulásom is egy ilyen helyen és ezért történt

– mutatott rá Áron.

Egy egyesület fogja össze a szegedi vitorláséletet

Áron mestere Kipper György, aki az 1991-ben alakult szegedi Tiszavirág Sport Egyesület elnöke és több mint negyven éve hajózik a Tiszán. Az egyesületen keresztül lehet a vitorlás vizsgákra is felkészülni és ők tudnak segíteni mindenben, ami hajó és szél kapcsolatához kell.

A folyókon hektikusan és gyorsan változnak a körülmények, figyelni kell a víz irányát és a partszakaszok erdősűrűségét is. Ezért sportosabb műfaj többek között a folyami vitorlázás. Itt nem egy hosszabb távú túrázás a cél, hanem a sportolás.

Ez műfajilag a vitorlázás rock and rollja.

A vitorlázó azt is elmondta, hogy ezekhez a hajókhoz már vizsgát kell tenni, hiszen 10 négyzetméter vitorlaméret fölöttiek a jollek.

A hajóvezetői képesítés megszerzése néhány hét, a vizsgához ennyi idő alatt el lehet sajátítani az alapokat, de mint általában minden jármű vezetése, úgy a sportvitorlázás is egy élethosszig tartó tanulási folyamat, minden alkalom után jobbak és jobbak leszünk.

A mellett, hogy a sportélvezeti értéke igen magas ezeknek a kistestű sporthajóknak, a tárolási lehetőségük is sokkal költséghatékonyabb. A kikötői helyek a Balatonon például egyre drágábbak, a jollekat pedig a parton lehet tárolni egy kiskocsin.

Mikor vitorlázunk, legurítjuk a partra. Ráadásul egy jobb bicikli árán beszerezhető egy ilyen sportvitorlás. És sok esetben a menetteljesítménye is jobb, mint a több tízmiliós túravitorlásoké. Olyan gyorsan lehet vele menni, mint egy szörffel, akár a 30 kilométeres sebességet is elérheti

És ha már a Balaton, akkor Áron arra is rámutatott, hogy a magyar tengeren méltatlanul el van hanyagolva a jolle vitorlázás. Régebben ott is népszerű volt ez az irány.

Aztán felkapott lett ez a nagyhajós, túrahajós élet. Nyilván nem a versenyhajókra gondolok. De ma már a balatoni vitorlázás túlnyomó többségét ezek a kényelmes túrahajók adják. Talán a jollek népszerűsége is épp a fent említett tulajdonságok miatt nem olyan nagy a Balatonon.

Itt fizikailag is igénybe veszi az embert egy-egy vitorlás kaland, ez egy valódi sportolás, felkészültebbnek, gyakorlottnak is kell lenni hozzá. De aki belevág ebbe a kalandba, az olyan különleges viziélményeket szerez, amit más formában nem lenne képes.

Kapcsolódó
Receptre írnák fel a vitorlázást a siófoki orvosok
Kortól, nemtől függetlenül bárkinek ajánlott ez a sport.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik