Életmód

Receptre írnák fel a vitorlázást a siófoki orvosok

Kortól, nemtől függetlenül bárkinek ajánlott ez a sport.

Július 31-én befejeződött az idei Kékszalag. Európa leghosszabb tókerülő vitorlásversenyét 1934-ben rendeztek meg először, a 155 kilométeres táv teljesítésére a hajósoknak 48 óra áll rendelkezésére Balatonfüredről indulva.

Fotó: MTI/Varga György

Több kutatás is azt bizonyítja, hogy azok, akik kedvelik a hajós sportokat, az átlagnál jóval boldogabbak, sőt egyes amerikai felmérések azt is állítják, hogy a hajótulajdonosok egészségesebbek, nagyobb az önértékelésük és aktívabb életet élnek mint azok, akik még sosem gondoltak arra, hogy mondjuk vitorlázzanak, írta a Hírbalaton.

Az idei Kékszalag versenyen ott volt a legendás Garuda is, amellyel korábban már Kékszalag ezüstérmet is nyertek. A hajó érdekessége, hogy fedélzetén több siófoki orvos is a legénység tagja volt, akik azt állítják, a vitorlázás jó hatással van egészségünkre.

Vitorlások rendeztek pikniket a Balaton közepén
A következő találkozón sárkányeledelt is készítenek.

Dr. Nagy Ákos sebész, a hajó kormányosa azt mondta, a hajózást  receptre kellene felírni. Ő személy szerint mindenkinek azt javasolja, hogy legalább egyszer próbálja ki a vitorlázást. Kortól, nemtől függetlenül bárkinek ajánlott ez a sport, hiszen meglehetősen intenzív kikapcsolódás, sokat nyújt a léleknek, de a testet is edzésben tartja.

Talán ez a hajón szerzett fittség lehet az egyik oka annak, hogy volt olyan Kékszalag, amelynek legidősebb versenyzője 88 éves volt

– mondta a szakember.

Dr. Bujdosó Mihály traumatológus, a Garuda legénységének másik vezetője szerint a vizes sportok növelik a koncentrációt. A vízen való tartózkodás a későbbi munkára és a társas kapcsolatokra is kihat, ezért valóban érdemes kipróbálni ezt a sportot.

Kiemelt kép: MTI/Varga György

Magyar lehet a világ idei legjobb vitorlás fotója
Három magyar fotós van a győzelemre esélyesek között.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik