Életmód

Tudod ki lakik az ágyadban? (x)

  A Dyson egy 2020-as felmérésben a takarítási szokásokat vizsgálta, a világ 10 országában, több mint 10 ezer résztvevővel. Az eredmények szerint minden harmadik ember csak akkor takarít, ha látható port észlel a padlóján. Kiderült az is, hogy sok olyan pontja van otthonunknak, melyek felett takarítás alkalmával hajlamosak vagyunk elsiklani – ide tartoznak a matracok is.

Hívatlan éjszakai vendégek

A kutatás eredményei szerint például az amerikaiak több mint fele, 58 százaléka, kihagyja a matrac takarítást. Ez azonban nagy hiba, ugyanis a matracok ideális élőhelyei a házipor atkáknak, amelyek a meleg, sötét és párás helyeken, például az ágyunkban érzik jól magukat. Az ágy nemcsak élő-, hanem első osztályú táplálkozási hely is ezeknek a mikroszkopikus méretű élőlényeknek, akik elhalt bőrlemezkékkel táplálkoznak. Ebből átlagosan fejenként naponta 2-3 grammot, éjszaka pedig még többet „termelünk” az ágynemű súrlódása miatt. Egyetlen matracban több millió poratka is lehet, és minden egyes atka naponta körülbelül 20 ürülékszemcsét termel, amelyekre igen sokan allergiások lehetnek.

A Dyson szakértői szerint ugyan nincsen egy univerzális recept, amit mindenkinek követni kéne, a jó hír azonban, hogy azért tehetünk hívatlan ágyvendégeink kitessékeléséért. Egy alapvető jó tanács, hogy legalább évi kétszer alaposan tisztítsuk ki matracainkat is: egyszer a tavaszi nagytakarításkor, egyszer pedig a poratka-szezon végén, októberben. Sokat segít még, ha:

  1. Rendszeresen mossuk az ágyneműket: A lepedők és takarók heti rendszerességű, magas hőfokon való mosása a poratka ürülék ellen is hatásos.
  2. Finoman, de határozottan porszívózunk: A poratka lehet, hogy kicsi, de kitartó és erős élőlény, mely képes megkapaszkodni a matrac mélyén lévő rostokban. A Dyson porszívók rendelkeznek úgynevezett „Boost”, vagyis „Mindent bele!” móddal, mely során a megnövelt szívóerő a lehető legtöbb poratkát, bőrlemezkét és allergiát kiváltó részecskét tudja eltávolítani.
  3. A nehezen elérhető területek sem maradnak ki: Miután mélytisztítottuk matracunk felületét, irányítsuk figyelmünket azokra a résekre, bevarrásokra, ahol a por és az allergének összegyűlhetnek. A matrac széle körüli tisztításhoz, ahol esetleg varrás is van, a Dyson például egy speciális résszívó fejet fejlesztett ki, mellyel hatékonyabban dolgozhatunk.
  4. Az ágy alá is benézünk: Semmiképp se feledkezzünk meg az ágy alatti terület megtisztításáról sem, ugyanis ez ideális környezet a poratkáknak: sötét, meleg, háborítatlan, és fő táplálékukban, az elhalt emberi hámsejtekben is bőséges.

A kiegészítők teszik teljessé az összképet

Ennyiből is látszik, hogy a matrac takarítás talán legfontosabb eszköze a porszívó. A megfelelő porszívó kiválasztásánál különösen fontos, hogy amit felszívunk, az bent is maradjon. Erről különböző, a készülékbe épített szűrők gondoskodnak. A Dyson porszívókat a vállalat szakemberei úgy tervezték, hogy ötfokozatú szűrőrendszerrel rendelkezzenek, 99,97 százalékos szűrést biztosítva az akár 0,3 mikron méretű részecskék esetében is. Így a felszívott por ott marad, ahova való: a porszívóban. A különböző, speciális feladatokra tervezett porszívó fejek is nagy segítséget jelentenek: a Dyson Hair screw motorizált fejjel kézi porszívóvá alakítva például sokkal hatékonyabban tisztíthatóak a matracok, kárpitok és autóülések is.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik