Virágzó vidékünk

Magyar lett a világ legjobb erdei szállodája

A noszvaji Oxigén Hotel & Zen Spa-t választották a szavazók a World Luxury Hotel Awards-on a világ legszebb erdei szállodájának.

Világraszóló siker, hogy a noszvaji hotel elnyerte a “szállodaipar Oscar-díját”, ez eddig egyetlen magyarországi szállodának sem sikerült.

Farkas Tamás, az Oxigén Hotel & Zen Spa ügyvezetője szerint az elnyert díj globális elismerés, mert azt a közönségszavazatok alapján ítélik oda. Az elismerés nemcsak a szállodának, hanem Noszvajnak, a falut körülölelő Bükknek, az itteni környezetnek és élővilágnak is szól.

oxi13

A 2012 nyarán nyílt szállodában 50 szobában mintegy 130 vendéget tudnak fogadni. A vendégforgalom évről évre dinamikusan nő, mintegy 65-70 százalékos telítettséggel működnek. Elsősorban hazai vendégek keresik fel a hotelt, a külföldiek aránya 10 százalék körül mozog. A 35 alkalmazottat foglalkoztató létesítményt egy magyar tulajdonban lévő társaság üzemelteti.

Noszvaj az ország legtisztább levegőjű települése

Eger közelsége, a sok-sok természeti élmény, és történelmi látnivaló igazi kiránduló hellyé teszik, melyet az Oxigén Hotel**** Superior Family & Spa különleges családi pihenésekkel és ZEN Spa élményekkel tesz tökéletessé.

Noszvaj falut – ami Eger mellett fekszik – eredetileg olasz telepesek alapították. Neve is innen ered, mely latinul azt jelenti: A mi falunk. A környék települései (pl: Olaszliszka) hasonló olasz múltról tanúskodnak.

Később francia hatás kezdődött a De La Motte család betelepülésével. A falu legendáinak így a Noszvajon található De la Motte Kastélyhoz van köze. Az Oxigén Hotel**** Superior Family & Spa épületének helyén a XIX. században a kastélyhoz tartozó birtok majorsági központja helyezkedett el. Innen irányították a birtok ügyeit.

azen20

Az 1800-as évek végén a tulajdonos 220 fenyőfát telepített a jelenlegi park területére, mely ettől buja zöld és vadregényes hangulatot, kellemes levegőt és árnyas menedéket kapott.

További információk és fotók a hotel honlapján.

Galéria
Olvasói sztorik