Kertünk-Portánk

Hamarosan megépülhet az első nyomtatott vályogház Magyarországon

youtube
youtube
A technológiai fejlesztések tökéletesítésével 3-5 éven belül megvalósulhat a nagy álom, amely világviszonylatban is az első lehet: 3D-ben nyomtatott vályogház.

Góra Krisztián és Radnóti Krisztina a Somogy megyei Nyimben élnek. Életük során sok mindennel foglalkoztak már, mindketten tűzzsonglőrök, így ismerték meg egymást, majd kötöttek házasságot.

facebook/vályogház nyomtatás

A férj, Krisztián tűzzsonglőreszköz-készítő vállalkozást épített fel, innovatív hozzáállásával egy világmárkát hozott létre. Krisztina végzettségét tekintve közgazdász. Mielőtt vidékre költöztek, a feleség többek között multinacionális cégeknél, startupoknál üzleti és informatikai tanácsadóként, projekt menedzserként tevékenykedett.

De vajon hogyan kerül a csizma az asztalra? Miként adja a fejét egy tűzzsonglőr-házaspár korunk egyik legmodernebb építészeti projektjére, nevezetesen vályogház 3D nyomtatására?

Erről beszélgettünk Krisztinával és Krisztiánnal, akik idén indították el a projektet.

Honnan jött a 3D vályogház-nyomtatás ötlete?

Krisztina: Férjem az elmúlt több mint tíz évben hobbi ökoépítésszé vált. A társadalmi felelősségvállalás, fenntarthatóság miatt kezdett bele az önellátásba, aminek a része az ökoépítészet is. Ez az irány számomra is vonzó volt. Mi magunk is egy kis jurta alakú ökoházban lakunk, melyet kerti tó és fűszernövényes kert övez.

A közvetlen inspirációt az alábbi videó adta a házaspárnak

Krisztián: Legalább tíz éve tudok háznyomtatási technológia létezéséről, de eddig minden cég betont használt, amit nem éreztem érdekesnek, én az ökológiai építészet mellett tettem le a voksomat. Amikor a Tecla videót megláttam, rögtön meg is kerestem a nyomtató gyártóját, az olasz Delta W.A.S.P.-ot.

Mi volt a motiváció a vályogházak nyomtatásának szándékával? Hobbi, üzleti siker vagy csupán a kíváncsiság?

Krisztián: Természetesen a világ jobbítása! Sok éve nyomasztanak a folyamatban lévő ökológiai válság, az ehhez vezető társadalmi folyamatok. A vályognyomtatót kifejlesztő W.A.S.P. cég jelmondata: “Nem vagyunk olyan őrültek, hogy azt gondoljuk, meg tudjuk váltani a világot. De elég őrültek vagyunk ahhoz, hogy dolgozzunk érte!” Ezt a szemléletet valljuk mi is, ez köt össze minket.

facebook/vályogház nyomtatás

Krisztina: Ennek a technológiának az ökológiai lábnyoma nagyon kicsi. Ideális körülmények esetén lehet nagyrészt helyi altalajból dolgozni, melyet nem kell szállítani. A nyomtató, a keverő és a pumpa együttesen körülbelül 5 kW áramot fogyaszt munka közben. Abban a formavilágban – kerekebb, organikusabb a hagyományos építészetnél – amit lehetővé tesz, abban pedig jó élni.

Hogyan, miként kezdődött a projekt?

Krisztián: Amikor elhatároztuk, hogy belevágunk a 3D vályognyomtatásba, finanszírozási lehetőség után néztünk. 2021 beadtuk pályázati kérelmünket egy uniós pályázatra, és nagy örömünkre nyertünk. 2022 január elején meg tudtuk rendelni a nyomtatót, ami májusra elkészült. Közben összeállítottuk a csapatot, megismerkedtünk többek között Bihari Ádám építészmérnökkel, a hazai vályogépítészet egyik legismertebb szakértőjével, aki a jövőben a projekt építészeti vonalát viszi majd. Csapatunk 3D nyomtatási szakembere, Kovács Viktor ugyanakkor elkezdte a nyomtatóhoz szükséges speciális programozási nyelv elsajátítását. Igy jutottunk el Olaszországba, a nyomtató gyártójához, az olasz W.A.S.P. céghez, amely ezt a gépezetet fejlesztette, egyébként 3D-nyomtatásra szakosodott, magas minőségű, ipari nyomtatókat fejlesztenek.

facebook/vályogház nyomtatás Olasz tanulmányúton járt a csapat

Krisztina: Vályogháznyomtatójuk kísérleti technológia. A nyomtatót eddig csak egyetemeknek adták el, nekünk is kutatás-fejlesztési együttműködés keretében. Eddig a világon nem készült 3D nyomtatással lakható vályogház, így úttörök vagyunk a témában. A nyomtató átvételekor csapatunk minden tagja részt vett egy egyhetes betanításon az olasz cégnél.

Mit nyomtattak elsőként?

Krisztián: Az első próbaüzem, a fejlesztés első időszaka július 1-től augusztus 10-ig tartott. Első projektként tyúkólt nyomtattunk. Az előkészületek és az alapozás után 6 nap volt a nyomtatási idő, a végeredmény egy 3 méter átmérőjű, 2,1 méter magas épület lett.

facebook/vályogház nyomtatás Vályogból nyomtatott tyúkól
facebook/vályogház nyomtatás

Jelenleg a falak állnak, a tetőszerkezetnek hamarosan nekilátunk. A második épületünket Tengődön nyomtattuk, a KÖR Építők iskolájában a Regio Earth nemzetközi vályogépítészeti fesztiválon.  Sok tapasztalattal gazdagodtunk. Következhet a finomhangolás, de ősszel a nyomtató pihenni tér és a szoftveres fejlesztési munkára koncentrálunk. Jövőre folytatjuk.

Milyen anyagot használtak?

Krisztina: Helyi altalajt és növényi rostokat, utóbbiak közül kísérletezünk többfélével. A szalma és a rizspelyva váltak be eddig a legjobban. A lábazatnál és a koszorúnál mészbázisú keveréket használtunk.

Hogyan látják? Valóban következhet a vályogház, vályogházak nyomtatása?

Krisztina: Ma már látjuk, hogy igen. 3-5 évre becsüljük azt a fejlesztési időt, ami szükséges ahhoz, hogy meg tudjunk jelenni a piacon ezzel a megoldással. Víziónkban szerepel, hogy egy elérhető árú, gyönyörű, kerek-organikus, kupolás lakóépületet kínáljunk, amit 2-4 hét alatt ki tudunk nyomtatni. Jövőre pedig gyönyörű szaunaépületet tervezünk nyomtatni.

facebook/vályogház nyomtatás

Mik a paraméterek?

Krisztián: 4 méter sugarú körben képes nyomtatni a nyomtató, így maximum egy 8 m átmérőjű,  kör alakú épület nyomtatására képes egy fogásban. Még nem tudunk pontos kalkulációt adni, de a helyi anyagfelhasználás és a technológia egyéb előnyei kihasználásával bízunk abban, hogy egy árban is vonzó alternatívát tudunk kínálni fiatal családok számára.

Krisztina: Különféle megoldásokkal lehetséges több elem összekapcsolása is, ez lehet egy következő lépés a fejlesztésben. A kupola nyomtatása nagy kihívás. Erre lenne szükség ahhoz, hogy ne kelljen hagyományos tetőszerkezetet építeni, ezzel lehet a legtöbbet nyerni költségben, időben.

Vályogház-nyomtatás esetében szükségesek a szokásos építési engedélyek?

Krisztián: Ha lakóépület, akkor igen. Nagyjából ugyanazok, mint más technológia használata esetén, de ennek a pontos útját még a jövőben fogjuk kijárni.

Elképzelhető, hogy akár “nagyüzemben” is lehessen vályogházat nyomtatni?

Krisztina: Több nyomtató esetében mindenképp, szerencsére úgy látjuk, nagy az érdeklődés. Célunk most az, hogy minél több embernek átadjuk a tudást, az ökológiai építészet előnyeit. S persze 3-5 éven belül kivitelezésünkben elkészüljön az első 3D nyomtatásban készült lakható vályogház az országban, de talán a világon is.

Bővebb információk a Vályogház építés Facebook oldalon találhatók.

Kapcsolódó
Megépülhetnek az első búbos ökoházak Magyarországon
Egy aprócska kunyhóban ugyanannyi boldogság lakhat, mint egy hatalmas palotában.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik