Az elkövetkező időszakban az ország erdeinek jelentős részében részleges erdőlátogatási tilalmat vezetnek be. Az Erdeiprogramok.hu megpróbálja összegyűjteni azokat a közleményeket és helyeket, amelyeket a megjelölt időszakban fontos elkerülni. Hangsúlyozzák, hogy a szarvasbőgés idejére meghirdetett erdőlátogatási tilalmak a kirándulók, természetjáró épségéért vannak, hiszen a területen szeptemberben a szokásosnál sűrűbben zajlik vadászat.
A listát folyamatosan bővítik, de mint írják, biztosan nem lesz teljes.
Néhány érdekesség a szarvasbőgésről
- A gímszarvas párzási időszakát nevezzük szarvasbőgésnek. A szarvasbika jellegzetes hangja a tehenek terelgetését szolgálja, és jelzés a többi bikának arról, hogy ki a hárem ura. A szarvasbőgés a vadászember egyik legkedvesebb ünnepnapja. A gímszarvas bika jelzi a többi bikának a tehenek feletti kizárólagos szaporodási jogát. Így a bőgés alapján a bikák információt szereznek egymás testi erejéről, elszántságáról és nem utolsó sorban pozíciójukról. A bőgés tehát már egyfajta versengés a bikák között.
- A szarvasbőgés időjárástól és földrajzi viszonyoktól függően augusztus végétől szeptember végéig tart. Elsőként a dél-somogyi, dél-zalai bikák bőgnek, utoljára a zempléni bikák zendítenek rá. Hűvös, párás hajnalokon, alkonyatok alkalmával, éjszaka hallani leginkább a bikák orgonálását, de sokszor előfordul fényes nappal, melegben is.
- A szarvasbikák versengése a tehenekért több szinten mehet végbe, amelynek a bőgés az első fázisa. Amennyiben hang alapján a hárem ura hasonlóan erősnek ígérkezik, mint a trónkövetelő, úgy utóbbi felkeresi legyőzendő ellenfelét. A személyes találkozás során felmérik az erőviszonyokat egy párhuzamos séta során, ahol egymás mellett ballagva, bőgve, agancsot mutogatva próbálják eldönteni, melyikük a rátermettebb. Amennyiben még itt sem egyértelmű, hogy melyikük az erősebb, úgy összecsapnak az agancsok, megkezdődik a birkózás.
- Miközben a bikák bőgnek a tehenek félrehúzódva szemlélik az eseményeket, táplálkoznak, élik a mindennapi életüket. A tehenek ilyenkor ugyanúgy figyelnek, közelgő veszély esetén jeleznek.
- Az állami erdőgazdaságok, nagyobb vadgazdaságok vezetett túráin a vadállomány zavarása nélkül, legálisan az erdőben tartózkodva hallgathatunk szarvasbőgést. Ebben az időszakban részleges erdőlátogatási tilalom van érvényben (folyamatosan bővülő lista IDE kattintva), így kevés kivételtől eltekintve (éppen egy bőgőhely közelében található autós pihenő, parkoló) ezeken a túrákon élvezhetjük az erdőben felzendülő szarvasbika hangját.
- A szeptemberi szarvasbőgés semmivel nem hasonlítható össze, éppen ezért érdemes részt venni a fent említett programokon, hiszen hatalmas élményekkel gazdagodhatunk.
- A szarvasbika bőgését lehet utánozni műanyag cső, szürkemarha tülök, triton csiga vagy bármilyen olyan eszköz segítségével, amely a hangot felerősítheti. A tehén hangja orrunk befogása után könnyedén, segédeszköz nélkül utánozható, amellyel szintén megtéveszthető a szarvasbika.
- Más hazai fajok bőgését, például a dámszarvas párzási időszakát barcogásnak hívják, amely a bőgéshez hasonlatos, de össze nem téveszthető. Időben a gímszarvas bőgése után hallhatjuk az erdőben. Az őz szaporodási időszakában a hangadásnak nincs jelentősége. Az őzek tavasz végén kijelölik territóriumaikat, majd ezt a nyári szaporodási időszakig védelmezik, az azon tartózkodó, azon áthaladó sutákkal párosodnak.
Ízelítő egy tavalyi szarvasbőgésről
Részletes programok az erdei programok.hu oldalán találhatók.
Nézd meg a fehérfarkú szarvasok vonulását, olyan, mint a mesében.