Mozaik

Gigaharcsát fogott a pontyra váró horgász

facebook/Palotási Víztározó - Palotás és Vidéke Sporthorgász Egyesület
facebook/Palotási Víztározó - Palotás és Vidéke Sporthorgász Egyesület
Másfél órás fárasztás után adta meg magát a hal.

A napokban a Palotás és Vidéke Sporthorgász Egyesület egyik oszlopos tagjának sikerült egy több mint hetven kilogrammos harcsát fognia a palotási tavon, írta a Nool.

A horgász eredetileg nem is harcsát akart megakasztani, hiszen pellettel és pontyozó felszereléssel érkezett a tópartra. Egy hatalmas rántás jelezte számára a méretes kapást, majd elkezdődött a csónakos fárasztás, amelyben Bóna István halőr segédkezett.

A nem kevesebb mint másfél órán át tartó brutális küzdelem végén sikerült megmeríteni a harcsát, amely a mérlegeléskor 74 kilogrammot nyomott

– mondta a portálnak Komáromi Tibor, a horgászegyesület elnöke.

A mérlegelés után a kapitális méretű hal visszanyerte szabadságát.

A sikeres horgásznak nem ez volt az eddigi legnagyobb kifogott harcsája, hiszen e halfaj esetében a tórekordot is ő tartja egy 93-94 kilogramm körüli egyeddel.

Kapcsolódó
Ilyen víziszörnyet ritkán fognak az országban
Ez minden idők harmadik legnagyobb kifogott harcsája a bátonyterenyei tóban.
Olvasói sztorik