Életmód

Kedvező áron kibérelhető egy egész olasz falu

Getty Images
Getty Images

Elérhető áron lehet kibérelni egy kastéllyal, színházzal és történelmi terekkel rendelkező olasz falut, számolt be róla a Time Out magazin.

A szóban forgó település Petritoli, ami az ország középső részén található Le Marche régiójában található.

A falu egyórányi autóútra van a legközelebbi nagyvárostól, Anconától, de Romából is három óra alatt elérhető, ha valaki ott szállna le a repülővel.

A településen akár egy nagyobb céges rendezvényt vagy akár lagzit is meg lehet rendezni, ugyanis 200 vendéget is tudnak fogadni, de 50 fő alatt nem is lehet foglalni. A turistákat az évszázadokkal többek közt az évszázadokkal ezelőtt épült házakban szállásolják el, de a legszerencsésebbek a Palazzo Mannocchi nevű palotában pihenhetik ki a fáradalmaikat.

És ez mégis mennyibe kerül? Egy éjszakáért 1500 eurót, átszámítva körülbelül 600 ezer forintot kell fizetnie a társaságnak, ami elsőre soknak tűnhet, de ha visszaosztjuk 200 főre, akkor az fejenként alig több mint 3 ezer forintos költség.

A falut ezen a linken lehet kibérelni, a pontos dátumokért a hirdetővel kell felvenni a kapcsolatot.

Itt pedig néhány kép ízelítőnek a településről:

Kapcsolódó
100 millió forintért árulnak egy spanyol falut
44 lakás és egy hotel is részét képezi a vételárnak.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik