Virágzó vidékünk

Fénytraktorok dübörögnek egy somogyi faluban

Czuczka Dániel
Czuczka Dániel

A nem mindennapi traktoros felvonulást a Kéthelyi Gazdakör szervezte, melynek elnöke, Schmidt László a Sonline-nak elmondta, hogy húsz traktor és az önkéntes tűzoltóság gépjárműve vonult végig a Kéthelyen karácsonyi zeneszó mellett. Az elnök saját traktorját 114 méter fényfüzér díszítette.

Galéria

A szervezők szeretnének hagyományt teremteni a felvonulással, jövőre is tervezik, hogy az adventi időszakban meglepik a kéthelyieket.

Czuczka Dániel

Legközelebb december 10-én találkozhatnak a helyiek a traktoros fénymenettel, majd december 17-én a helyi termelői piacon a gépeket ki is próbálhatják a gyerekek.

Az a célunk, hogy megszólítsuk a fiatalokat és egy kis ünnepi hangulatot teremtsünk a faluban

– emelte ki  Schmidt László.

Kéthely egyébként nemcsak a karácsonyi időszakban szervez látványos attrakciót, hanem a húsvéti ünnepkörben is megmutatják a lakosok kreativitásukat. Idén egy óriásnyúl és óriástojások köszöntötték a húsvétot a településen.

Fotók: Czuczka Dániel

Kapcsolódó
Látványosság lett a zalaegerszegi fatraktorból
A "Bot-fa-traktor" a botfai városrész határában áll és egy traktortalálkozóra készült még 2018-ban. 
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik