Virágzó vidékünk

Szürkemarha bébibumm Kardoskúton: már 160 borjú jött világra

KMNP/Palcsek István Szilárd
KMNP/Palcsek István Szilárd
Még további 30-ra számítanak.

A magyar szürkemarhák ellési időszakának végéhez közelítvén már 160 borjú született a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság Sóstói Állattartótelepén. Még további 30-ra számítanak.

A borjak világrajöveteléhez az első lépést minden évben a háremekben zajló fedeztetés jelenti, amely rendszerint februárban kezdődik, és április közepén fejeződik be. Tavaly öt háremet alakítottunk ki, mindegyikben 50 tehén és egy bika volt

– írják a nemzeti park honlapján.

A november elején kezdődő ellési szezonban érkezett 160 kisborjú egészségesen, erősen jött világra. Az állatok természetes úton ellettek, nem volt szükség sehol sem beavatkozásra. Több esetben a tehén már a legelőn világra hozta a borját.

A kis borjakat születésük után azonnal megjelölik a gulyások, majd 3-5 napon belül végleges azonosítóval megkapják a füljelzőjüket. Két-háromhetes korukban „iskolákba” kerülnek, ahol már jó minőségű szénát is folyamatosan biztosítják számukra a nemzeti parkban. Pár hónap elteltével a fiatal állatok a pirók színüket daruszürkére váltják. A pirók szín és annak árnyalatai tulajdonképpen ősi rejtőszínek, amelyekre a szabad természetben nagy szükségük volt a fiatal, védtelen állatoknak.

Tervek szerint február 1-én újra elkezdik a fedeztetést.

Kapcsolódó
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik