A nagymamák földre szállt angyalok. Ifjúkorukban talán ők sem voltak tökéletesek, de mikor megérkezik a családba az unoka, akkor valami varázslat történhet. Hirtelen megszületik a mindig gondoskodó, segítőkész, mosolygós nagyi is!
A világon a legjobb az Ő főztje. Bárhogyan is próbáljuk a receptjeit megvalósítani, valamiért mégsem sikerül. És persze, ha elfogyasztottuk az általa készített legfinomabb falatokat, soha nem hiszi el, hogy jól laktunk. Szerinte biztos, hogy nem ettünk eleget, ellenben mi, már gondolni sem tudunk arra, hogy még csak most jön a desszert.
Ő az, akinek a hűtőjében vagy a kamrájában mindig van valami finomság. A legjobb lekvárt és savanyúságot vitathatatlanul ő készíti. Érdemes tőle megtanulni a befőzés tudományát.
Ő a leghitelesebb a vintage stílus megelevenítésében. Csak odalép a szekrényhez és hihetetlen könnyedséggel veszi elő az évek óta őrizgetett darabokat, legyen az ruha vagy lakáskiegészítő darab. Bátran kérhetünk tőle tanácsokat ez ügyben.
Az Ő bölcsessége valódi. Amit mond, abban mind megélt és átélt tapasztalatok bújnak, legyen boldogság, keserűség, bánat vagy csalódás. Mindig elmondja, hogy mit csinálna másképp, ha figyelünk szavaira, akkor tanulhatunk belőle.
Ő az, aki minden szavával biztat és lendületet ad. Ha rosszul érezzük magunkat a bőrünkben, ha igazságtalanság ér vagy bántanak, akkor mindig nagyi a gyógyír. Szeretettel vigasztal és nem győzi hangsúlyozni, hogy te jó és okos vagy. Ha pedig a régi, megunt ruhád miatt morgolódsz, meg tud győzni arról is, hogy ez áll rajtad legjobban.
Ő az, aki a család minden tagjáról szinte mindent tud, segítségével könnyedén felállíthatod a családfát is.
Ő az, aki elárulja neked azokat a titkokat, melyből kiderül, hogy a szüleid sem voltak tökéletesek. Nem engedi, hogy rossz dolgokat csinálj, de történeteken keresztül tudatja veled, hogy anyukád vagy apukád sem volt angyal.
Ő az, aki mindig, mindenáron a védelmedre kel. Mindig talál kibúvót, mentséget, hogy meggyőzze családtagjaidat arról, hogy te igenis nagyszerű ember vagy és csak egy fatális félreértés lehet a probléma oka.
Ő az, aki nem csupán mindent megőriz, de az első kérő szóra oda is ad neked bármit. Próbáld csak ki! Bármit kérhetsz tőle.
Ha pénzkezelési gondjaid vannak, kérj tőle bátran tanácsot, de elég ha csak megfigyeled, hogy hogyan csinálja. Nem dobja ki az ételmaradékot, nem vesz több kenyeret, tejet, mint amennyire szüksége van és nem dobja ki a már kissé használt étkészletet, ágytakarót sem. Helyette felhasznál, újrahasznosít.
Megfigyelted már, hogy milyen szeretni való módon tud titkot tartani? Pedig sokszor már alig várja, hogy megossza a veled való híreket az ismerőseivel. De ha megkéred, hogy valamit ne mondjon el, akkor az úgy is lesz.
A szépséggel kapcsolatos tanácsai sem mindennaposak. Egyszerűen elementárisan harcol a kozmetikai ipar ellen. Meggyőződése, hogy te úgy vagy szép, ahogy vagy, de ha ez ügyben tanácsot is kérsz, nem javasol mást, mint a természetes módokat. Egyél több gyümölcsöt, aludj többet, tisztálkodj szappannal!
Az ünnepnapok nála még tényleg “pirosbetűsek”. Kívülről tudja, mikor, kinek van a születés- és névnapja és mindig a nagy gondot fordít arra, hogy örömet okozzon az ajándékkal. Nem vásárol plázákban, mégis az ő meglepetése a legkedvesebb.
Veled sír, veled nevet és mindig, mindig, mindig készen áll egy ölelésre!
"A hagyományt nem kell őrizni, hiszen nem rab. A hagyományt nem kell ápolni, hiszen nem beteg. A hagyományt megélni kell, együtt létezni vele, és törekedni arra, hogy ez az érték ne kopjon ki az emberekből."