Virágzó vidékünk

Szokatlan Balaton-parti telekhez jutás: kimarkoltatta az önkormányzati földet a háza mellől

Wikimedia Commons
Wikimedia Commons
A parti növényzet és talaj is eltűnt az élővilággal együtt.

Természetkárosítás miatt ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a zánkai önkormányzat, miután a napokban 180 négyzetméternyi területet valaki munkagépekkel kimarkoltatott a partról, ezzel tómederré változtatva a saját telke melletti részt.

A falugondnokság vette észre a hét elején, hogy az egyik zánkai ingatlan előtti önkormányzati tulajdonú mocsaras, lápos, növényzettel borított területet – a 022/11 helyrajzi számú vízállást – munkagépekkel kimarkolták

– közölte Filep Miklós, Zánka polgármestere. A rendőrség mellett bejelentést tettek az illetékes kormányhivatalnál, nemzeti parknál és a vízügynél is.

Mintha kisebb bomba robbant volna, a növényzet és a talaj eltűnt az élővilágával együtt, a helyén már a Balaton hullámzik

– fogalmazott a polgármester.

Hangsúlyozta, hogy az érintett ingatlan a helyi építési szabályzat szerint zöldterület besorolású, amely állandóan növényzettel fedett, a település klimatikus viszonyainak megőrzését, javítását, ökológiai rendszerének védelmét, a pihenést, a testedzést szolgálja. A 6/2006. (V. 24.) TNM rendelet szerint ide parti sétány kialakítását tervezik.

A kimarkolt terület mögötti üdülőingatlan tulajdonosa korábban úgy kerítette le a saját telkét a Balaton felé, hogy belevette az önkormányzati területet is. Tavaly felszólították a kerítés elbontására, amelynek eddig nem tett eleget, viszont ügyvédi irodán keresztül jelezte a múlt héten, hogy elbirtokolta a területet.

Az önkormányzat a hét elején közölte az ügyvédi irodával, hogy a 1995. évi LVII. törvény 23. § (1) bekezdése kizárja magánszemély tulajdonszerzését, mivel a természetes vizek partja kizárólag állami vagy önkormányzati tulajdonba kerülhet.

A vélhetően hétvégén elvégzett kotrási munkák után eltűnt az önkormányzat területe, és immár közvetlen vízpartivá vált az érintett ingatlan.

Kapcsolódó
107 méter hosszú partszakaszt vett a magyar tengernél Balatonfenyves
Meg szeretnék védeni a tópartot a további beépítésektől.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik