Életmód

Három tinédzser hódított az idei Anna-bálon

MTI / Katona Tibor
MTI / Katona Tibor
Elsőbálozók lettek a legszebbek Balatonfüreden.

Szombat éjjel megválasztották az Anna-bál szépeit – írta Szeretlek Magyarország.

Idén is a szépségé volt a főszerep július utolsó hétvégéjén Balatonfüreden, ahol 198. alkalommal rendezték meg az Anna-bált.

A 19 éves budapesti Dévényi Alízt választották az idei bál szépének szombat éjjel. Az első udvarhölgy Szilassy Laura, a második pedig Csenke Anna lett.

Dévényi Alíz elmondta, szereti a báli hangulatot, és később fényképezéssel szeretne foglalkozni.

Az első udvarhölgy, a 18 éves Szilassy Laura balatonfüredi, négy éve egy budapesti középiskolában tanul, és mellette versenytáncol. A második udvarhölgy 17 éves és Békéscsabáról érkezett a Balatonhoz, Csenke Anna Londonban jár középiskolába és orvosnak készül, versenyszerűen teniszezik.

Az Anna-bál szépe az aranyalma mellett egy modernizált Viktória-mintás herendi vázát kapott, az udvarhölgyek Rothschild- és Apponyi-mintás vázát vihettek haza.

Az első Anna-bált 1825. július 26-án tartották Balatonfüreden, a Szentgyörgyi Horváth Fülöp János fogadójában a házigazda leányának tiszteletére. Az ifjú Anna Krisztina azon az estén ismerkedett meg leendő férjével, Kiss Ernő huszár főhadnaggyal, aki később az 1848-49-es szabadságharc tábornok-vértanúja lett.

A vértanú emlékére 2003 óta minden évben átadják a herendi porcelán huszárszobrot. A gyönyörű dísztárgyat az kapja, aki sokat tett Balatonfüred kultúrájáért és szellemi életéért. Idén a díjat Lengyel Ernő vállalkozó vehette át, aki közel húsz éven át volt a báloknak helyet adó Anna Grand Hotel tulajdonosa.

Kapcsolódó
18 éves füredi lány az idei Anna-bál szépe
A bál szépe és udvarhölgyei kivétel nélkül elsőbálozók.
Olvasói sztorik