Virágzó vidékünk

Csodás minipark idézi fel Erdély fénykorát Székelyföldön

Megérkeztek a helyszínre az első makettek.

A brüsszeli Mini Európa és a klagenfurti Minimundus mintájára, Mini Erdély Parkot hoz létre a Székelyföldi Legendárium csapata a székelyföldi Szejkefürdőn. A makettek Erdély most is létező kastélyainak, kastélyromjainak kisméretű változatai, melyek Erdély fénykorát idézik.

erdely1

Magyarországon is van hasonló, melyről IDE KATTINTVA olvashatsz bővebben.

Multikulturális park lesz ez román, magyar és szász épületek kicsinyített másaival, a falvak makettjei között pedig móc, székely,  mezőségi és kalotaszegi falu képe is kitárulkozik majd. Ezekben a települések templomát és tíz-tizenöt házát mintázzák meg – mondta a Kolozsvári Rádiónak Fazakas Szabolcs, a Székelyföldi Legendárium és a park ötletgazdája.

A Mini Erdély Park olyan közösségi helyként funkcionál, ahol a gyermek, szülő és nagyszülő egyaránt jól érzi magát, ugyanakkor az turista is szívesen eltölt egy-két napot annak környezetében.

erdely3

A tervek szerint a park 2018-ra készül el, ám a tervek szerint egy részét már jövőre megnyitják.

Kapcsolódó cikk: Csodás minivárak között sétálhatunk Dinnyésen

Fotók: Facebook/Székelyföldi Legendárium/Pálhegyi Attila Pele

Olvasói sztorik