Színészek, artisták és mutatványosok utcai előadásai nyitották meg Velencében a február 13-ig tartó karnevált szombaton, amely idén a város szülöttje, Marco Polo halála hétszázadik évfordulójáról emlékezik meg.
A látogatók már szombat kora reggeltől ellepték a velencei utcákat, tereket, ahol mutatványosok, artisták, színészek két héten át, naponta csaknem ezer rövidebb és hosszabb előadást mutatnak be.
Évek óta az úgynevezett “diffúz” karnevált tartanak, vagyis nem kizárólag a Szent Márk téren és a történelmi városközpontban, hanem egyszerre számtalan helyszínen zajlanak a farsangi események, beleértve a lagúnák szigeteit és a szárazföld városait is.
A húshagyó keddig tartó program a carnevale.venezia.it honlapon olvasható.
A vasárnap délelőtti vízi parádén színesen feldíszített gondolák, csónakok, hajók vonulnak fel karneváli jelmezesekkel. A menetet a hagyomány szerint egy hatalmas patkány vezeti, vagyis egy szürke patkányt ábrázoló csónak, amely végigsiklik a csatornákon, jelezve, ki is számít a város igazi urának.
A patkány sorsa ismert: amint a vízi felvonulás a végéhez ér, a papírpatkány szétpukkan, és színes léggömbök, szalagok szállnak fel belőle.
A mostani lehet az utolsó karnevál, amelyen teljesen ingyenes a részvétel, hiszen áprilistól tervezik bevezetni a városba való fizetős belépést.
A velencei karneválon rendkívüli tömegre kell készülni elsősorban a hétvégeken, a vasútállomástól előre megjelölt útvonalakra terelik majd a turistákat. A Szent Márk teret, ha az ott tartózkodók száma eléri a húszezret, ideiglenesen lezárják. (MTI)