Évről évre madarászok és természetfotósok sokaságát hozza lázba a hazánkban rendszeres téli vendégként megjelenő hajnalmadár. Nem is csoda, hiszen kétségkívül a madárvilág egyik ékessége.
Horváth Edit nyolc éve hódol szenvedélyének, a természetfotózásnak, amit rajongva űz és amiben megtalálta a tökéletes kikapcsolódást. Madár, védett vadvirág, apró- és nagyvad, mind-mind elvarázsolja, a lényeg, hogy szabadon éljen. Ha épp nincsen nála a fényképezőgépe, akkor fejben fotózik és így is maradandó élményeket gyűjt.
Kezdetben a saját etetőm madarait fotóztam, aztán egyre rendszeresebbé váltak a fotótúrák, majd elkezdtem keresni a hazánkba érkező madárritkaságokat. Minél nagyobb kihívás volt, annál izgalmasabbnak találtam. Lesből ritkán fotózom, a cserkelés sokkal nagyobb izgalmat és értéket jelent számomra
– osztotta meg mit jelent számára a fotózás a Sokszínű vidék megkeresésére.
A madárritkaságok között volt az egyedi kinézetű, madarászok szívet megdobogtató hajnalmadár. Egészen biztos vagyok benne, hogy aki szereti a madarak világát, nagy vágyai között szerepel, hogy meg tudja figyelni ezt egyébként rejtett életmódú, titokzatos téli vendégünket.
A hajnalmadarat életemben először az Esztergomi Bazilikán pillantottam meg. Még a felújítás előtti években telente megjelent itt egy-egy példány és általában maradt is a tél végéig. Eleinte nagyon kevés volt az akkori objektívem a csodálatos, pillangószerűen mozgó madár élvezhető megörökítéséhez. A 600 mm-es már közelebb hozta, de túl nagy magasságokban mozgott. Jó párszor ellátogattam a Bazilikához, hogy láthassam. Megbabonázott a röpte, a színei
– mesélte el Edit, miként ragadta magával a hajnalmadár.
Amikor az Esztergomi Bazilikát felújították a munkával járó zajok miatt a madár elhagyta a megszokott telelő helyét, Edit hiába kereste, nem tudta itt többször megfigyelni.
Azonban nem adta fel, hogy újra láthassa a hajnalmadarat, vágya pedig teljesült. 2021-22 telén a Rókahegyi bánya szikláin sikerült közelebbről is megcsodálni és gyönyörű fotókon megörökíteni a különlegesen szép madarat. Egy-egy látogatása alkalmával pedig figyelte is a hajnalmadár mozgását, viselkedését és napról-napra meg tudta fejteni a titokzatos madár szokásait.
Többször elmentem, különböző napszakokban és vártam. Általában kora délután kezdte a sziklás hegyoldal módszeres átvizsgálását. Minden résbe belenézett, hallgatott, ahol befért el is tűnt kis időre. Tűhegyes, hosszú csőre elől nem menekülhetett sem pók, sem egyéb rovar
– részletezte a megfigyelési élményeit, amik bizony a szó szoros értelmében hatalmas élmények voltak. Hiszen az, hogy valaki bepillantást nyerhessen a hajnalmadár életébe nagyon kevés madárbarátnak adatik meg.
Volt olyan látogatása Editnek, amikor nem egyedül volt a területen, többen is figyelték a sokak által hőn áhított madarat és fényképeken próbálták megörökíteni szépségét és a találkozás élményét.
Abszolút nem zavarta, hogy többen is ott álltunk a korlátoknál és folyamatosan kattogtak a gépek. Néha magasabbra tévedt a sziklán, majd zuhanórepülésben eltűnt a szemünk elől, hogy kis idő múlva újra felbukkanjon, meg-megrebbentve szárnyait, mint valami hatalmas trópusi pillangó
– mesélte el, hogy a rejtett életet élő madár milyen bizalmasan is tud viselkedni az emberekkel.
A hajnalmadár impozáns kinézetű, lepkeszerűen repülő hegyvidéki madár. Általában ezer méteres magasság felett költ, az Alpokban, a Kárpátok magasabb hegyeiben, Dél-Európában és Ázsia bizonyos részein. Mesterien mozog a meredek sziklafalakon, fészkét is sziklafalak repedéseibe, üregeiben építi.
Vonuló madár, a telet költőhelyéhez képest alacsonyabb tengerszint feletti területeken tölti. Hazánkban igen kis számban, de minden évben előfordul, viszont csak meghatározott helyeken számíthatunk megjelenésére késő ősztől kora tavaszig. Sziklafalak, felhagyott kőfejtők, bányák, várak, romok falát keresi fel, a talajra sosem száll le.
A cikkben szereplő fotókat Horváth Edit készítette.
