Virágzó vidékünk

Zöld Trabant jár egy lezárt baranyai vasútszakaszon

Egy lelkes civil csapat gondozza, tisztítja Palotabozsokon az egykori MÁV 64-es számú Pécs – Bátaszék vasútvonal egy szakaszát, ahol hajtányozásokat is szoktak szervezni.

A 2003-ban végleg bezárt palotabozsoki állomáson néhány éve új élet kezdődött, megszületett ugyanis a Vasúti Múzeum Palotabozsok Ludvig Károly és lelkes kis segítő csapata jóvoltából.

A vasutat a szívügyüknek tekintő civilek sok-sok önkéntes munkával az állomás épületét múzeumnak rendezték be, míg a lezárt pályaszakaszt elkezdték felújítani és a már elkészült mintegy 3 kilométeren hajtányozásokat szerveznek, a csapatnak pedig van egy saját készítésű síntrabantja is.

Vasúti Múzeum Palotabozsok

Felsorolni is nehéz lenne, hogy mi minden van már ott, de azért mégis megpróbálom. Működő fénysorompó fedezőjelzővel, tekerős sorompó, hangosbemondás Szalóczy Pál hangjával, gőzmozdonykút, működő, szépen felújított váltók, ABmot szerelvény, működő sínautó egy zöld Trabant 601-es kombi formájában, és egy motoros hajtány is állandóan rendelkezésre áll. Megvan a komplett forgalmi iroda és gőzmozdonykút. Az épületben az egyenruhák mellett hírközlési eszközök, telexek, telefonok, távírok, képek vannak és minden, ami a vasúttal kapcsolatos

– mondta el Becsky András, akinek hobbija a közlekedés és a vasút, saját videócsatornájára termékenyen gyártja a tartalmakat e témában. András 170 kilométerről, Dunavarsányból utazik Palotabozsokra, ha összejön a civil csapat egy újabb hétvégi munkára.

Vasúti Múzeum Palotabozsok

Bátaszék irányában jelenleg 800, Véménd (Pécs) irányában pedig 2,2 kilométer pálya járható, szépen karbantartva, igazi vonali hangulatot teremtve. Idén tavasszal a csapat kiszabadította az állomás 1. és 2. vágányát az erdő és a bozótos évtizedes fogságából.

A MÁV Pécs – Bátaszék közötti 64-es számú vonala egy időben fontos útvonal volt, hiszen Bátaszék után Baján át Kiskunfélegyházáig lehetett eljutni, majd Szegedre. 1997 tavaszán történt két kisiklás, ami okot adott arra, hogy ideiglenesen lezárjanak egy szakaszt Pécsvárad és Palotabozsok között. Ezen a szakaszon vonatpóltó buszok jártak, Palatobozsok és Bátaszék között pedig újra vonatra lehetett ülni. Mondanom sem kell, hogy ez így finoman szólva sem volt közlekedésbarát és kényelmes megoldás

– mesélt a vonalbezárásról András, aki hozzátette, hogy amikor a BZ (Bzmot) motorvonatokat tengelyrepedés gyanúja miatt az egész országban átvizsgálták 2003-ban, akkor ezen a szakaszon is leállt a közlekedés, majd nem is indult újra. A pécsi elővárosi szakasz még 2009-ig működött, majd azt is végleg felszámolták.

Vasúti Múzeum Palotabozsok

András szerint a MÁV területi szervezetében nem is volt meg a kellő motiváció, hogy megtartsák a vonalat. De a múzeumnak és a civil közösségnek komoly céljai vannak a vonallal, ezért se hagyják az enyészetnek.

Előszőr az volt a feladat, hogy a 20 év alatt benőtt növényzet alól kiszabadítsuk a pályát az állomás körül. Az állomástól Bátaszék felé 800 méter lett járható, mert idő közben a környékbeli gazdák egy helyen feltöltötték a töltést, csináltak maguknak egy átjárót. Ha meg tudunk a közeljövőben egyezni a gazdákkal, hogy ezt megszüntethessük, akkor tudnánk erre is tovább haladni a tereprendezéssel

– mondta András. A másik irányba, Véménd felé pedig nagyjából 2,2 kilométeren járható már a sín, egészen az M6-os hídig.

A másik nagy feladatunk, hogy az elkorhadt talpfákat cserélni tudjuk, most is csak 10 km/h sebességgel lehet haladni rajta.

A hosszú távú célja pedig az a múzeumnak és a civil csapatnak, hogy egészen Véméndig elkészüljön a szakasz és akkor Palotabozsoktól hajtányjáratot lehet üzembe helyezni alkalmanként a két állomás között, ami már egy komoly attrakció lenne.

Ehhez először az kell majd, hogy a MÁV üzemeltetéséből az önkormányzathoz kerüljön a terület, és mivel a 64-es szakasz idén már nem szerepel a MÁV nyilvántartásában, erre egyre nagyobb az esély

– tette hozzá András.

Vasúti Múzeum Palotabozsok

Az impozáns síntrabit egyébként a civil csapat használja a vonalon végzett munkákhoz, de van egy másik, hétszemélyes hajtány, amit egy fűnyírómotor hajt, az a nagyközönség számára is elérhető.

Legközelebb június 15-én a vasutasnapon lesz a palotabozsoki állomáson egy egész napos program (részletek a múzeum Facebook-oldalán), vasútmodell kiálltással, Badár Sándor műsorával és természetesen hajtányozással. De előzetes időpontegyeztetéssel egész évben meg lehet tekinteni a múzeumot és a karbantartott vonalat.

Kapcsolódó
A legkisebbek is használhatják az ötletes Trabiciklit
A tervek szerint nyáron ezzel járnak majd fagyizni.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik