Mozaik

Gólyafiókát mentett a maroslelei polgármester

Drimba Tibor
Drimba Tibor
Gólya jött a házhoz!

Egy kis gólya esett ki az utcán a fészekből – írta a polgármester.

Vasárnap délután esett ki az önkormányzat előtti fészkéből a kis gólya. Az egyik helyi lakos szólt Drimba Tibor polgármesternek, hogy meglátta a földön a szerencsétlenül járt madarat.

Kocsiba ültem gyerekeimmel és magunkhoz vettük. Felhívtam démászos ismerősömet, hogy nincs e véletlenül itthon a kosaras autójuk, de sajnos nem volt. Vagy lehet, hogy inkább szerencsére…Ugyanis később, amikor sikerült a Kiskunsági Nemzeti Park munkatársát utolérni telefonon, akkor elmondta, hogy lehet több kárt okoztam volna. Hiába a jószándék, a természet dönt…

– mesélte a Sokszínű vidéknek a polgármester.

Drimba Tibor

Drimba Tibor tisztában volt azzal, hogy a Szegedi Vadasparkba nem viheti csak úgy be, ezért “ágyat” készítettek neki, és hamarosan a nemzeti park munkatársa jön a fiókáért.

Ágyat készítettünk neki, reméljük sikerült megmentenünk! Itthon viccesen megjegyeztem, gólya jött a házhoz! Három gyermekünk van, meghagyjuk a lehetőséget másnak! Ezer köszönet minden segítő szándékú embernek

– fogalmazott Drimba Tibor.

Kapcsolódó
Tantermet festett a helyi iskolában a maroslelei polgármester
Társa egy festőművész volt, akivel Mozart portréját is megfestették.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik