Életmód

Ebben a két életkorban öregszenek drámaian az emberek

Getty Images
Getty Images

Brit kutatók adtak rá tudományos magyarázatot, hogy miért alakulnak ki szinte az egyik napról a másikra az öregedés tünetei az embereknél bizonyos életkorokban, írja a Guardian.

A Stanford Egyetem tudósai egy friss kutatásban különböző molekulákat követtek nyomon több ezer 25 és 75 év közötti embernél, és két, az életkorral összefüggő jelentős változást figyeltek meg előbb 44, aztán 60 éves korban.

A tanulmány azt sugallja, hogy az öregedés nem egy lassú és állandó folyamat, hanem gyorsítottan megy végbe két részletben.

Nem fokozatosan változunk az idő múlásával. Vannak igazán drámai változások

– nyilatkozta a kutatás vezetője, professzor Michael Snyder genetikus.

A negyvenes évek közepén megfigyelhető kiugrás az öregedésben némileg váratlanul érte a szakembereket. Kezdetben azt feltételezték, hogy a menopauza utáni változások eredménye lehet, az adatok ugyanakkor nem ezt mutatták, mert a férfiaknál is ugyanilyen tendenciát tapasztaltak.

Korábbi kutatások egyébként arra jutottak, hogy a később 78 éves korban jön még el az öregedés következő látványos fázisa, de ezt nem tudták megerősíteni a mostani tanulmányban, hiszen a legidősebb résztvevő 75 éves volt.

Az eredményeket a Nature Aging nevű tudományos lapban publikálták.

Kapcsolódó
Sok mindent elárul egészségünkről az ősz haj
Ezek már az öregség jelei, függetlenül attól, ha a húszas éveink elején vagy a harmincas éveink végén teszik próbára hiúságunkat. De ha jobban megvizsgáljuk, az ősz haj többet is elárulhat rólunk, mint a korunk.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik