Virágzó vidékünk

4176 zsák hulladékot gyűjtöttek a Bodrogon és a Tiszán

Facebook/PET Kupa
Facebook/PET Kupa
Ismét rekorddal zárult a folyótisztító verseny.

Ahogy az V. Bodrogi – XII. Tiszai PET Kupa egyik csapatának kapitánya fogalmazott: nekik ez a 9 nap volt a családi nyaralásuk, és sehol sem lettek volna szívesebben.

Az eddigi legszennyezettebb útvonalon zajló verseny rekord eredményt hozott: 17,5 tonna hulladéktól sikerült mentesítenie az árteret a résztvevő közel 350 petkalóznak. Ráadásul ezúttal nem is egy, hanem két folyó megtisztításán dolgoztak. A verseny végére az is kiderült, milyen mértékű a mikroműanyag és a biszfenol-A szennyezettsége az eddig még sosem vizsgált Bodrognak.

A Bodrog, mint a Tisza egyik mellékfolyója 52 kilométeren keresztül halad Magyarország területén. Ebből a petkalózok a Sárospatak Tokaj közötti területen több alkalommal jártak már, de a szennyezettség mértéke – és a folyamatos utánpótlás érkezése – szinte lehetetlen küldetéssé teszi a teljes megtisztítását. Idén a bodrogi és a felső-tiszai (hagyományosan több mint 1 hetes) versenyt szervező PET Kupa Egyesület összevonta. A bodrogi szakaszon ugyanannyi hulladékot gyűjtöttek össze a lelkes csapatok és önkéntesek, mint 2023-ban (több mint 11 tonnát), viszont a tiszai szakasz (Tokaj és Tiszalök közötti ártér) is hatalmas petbányákat rejtett. Így végül a tiszalöki eredményhirdetésen 17,5 tonnás eredménynek örülhettek a résztvevők, ami abszolút rekord a PET Kupa versenyek történetében.

A verseny első helyét a címvédő – azaz Kupa őrző – Siemens Energy csapata érdemelte ki, ahol a legénységben az új emberek mellett 4 gyermek is volt. A kapitány bevallása szerint, épp a gyerekek adtak nekik erőt, az ő munkájuk, törhetetlen lendületük és jókedvük segítette a dobogó legmagasabb fokára őket.

A csapatok összesen 4176 zsák hulladékot gyűjtöttek össze, amelynek megközelítőleg a kétharmada – a gondos szelektálásnak köszönhetően – újrahasznosításra alkalmas, azaz körforgásban tartható.

Kutatás-fejlesztés a versenyen

A PET Kupa már nemcsak a közösségről és a folyótisztításról szól. A több mint 12 év tapasztalatának és terepi munkájának köszönhetően hatalmas tudásanyag jött létre a folyók műanyagszennyezése és annak kezelése kapcsán. Ez lehetővé tette a PET Kupa kutatás-fejlesztési tevékenységének nemzetközi szintre emelését és akadémiai partnerség építését. A sok éves kutatás-fejlesztés eredményei már a gyakorlatba is átkerültek, melyeket a verseny résztvevői is megismerhettek. Elegendő csak a folyami műanyag felhasználásával készült kajakokra (Plasztikkajak) gondolni, amit a petkalózok ki is próbálhattak, vagy a közösségi tudomány (citizen science) alapú hulladék monitoring módszertant felidézni, amivel a versenyzők és önkéntesek segíteni tudják a PET Kupa munkáját és a folyók szennyezettségének feltérképezését. Ez utóbbi módszertan már publikációkat is hozott a PET Kupa számára, valamint egy szabadon elérhető adatbázist a folyók szennyezettségéről.

Felmérték a Bodrog szennyezettségét

A Bodrog folyón végzett mintavételezés után laboratóriumi vizsgálatokat is végeztek a folyóban jelen levő szennyeződésekről.

Az eddig vizsgált felszíni vizeinkhez képest a Bodrogban egy nagyságrenddel nagyobb mértékben találtunk mikroműanyagot, egy köbméterben átlagosan 214,8 db részecskét

– mondta Dr. Bordós Gábor az Eurofins Analytical Services Hungary Kft. Mikroműanyag-vizsgáló Laboratóriumának vezetője.

​​A mikroműanyagok döntő többsége, mintegy 80 százaléka polietilén, míg körülbelül 10 százaléka polipropilén, ezt a két vegyületet alkalmazzák a leggyakrabban a műanyagok előállítása során. Dr. Bordós Gábor hangsúlyozta, hogy ez a vizsgálat egyszeri mintavételen alapul, messzemenő következtetések levonásához átfogóbb vizsgálatokra lesz majd szükség. Az Eurofins munkatársai egy

másik fontos szennyeződést is megtaláltak a Bodrogban, a biszfenolok egyik leggyakoribb formáját, a biszfenol-A vegyületet. A biszfenol-A határérték felett kifejezetten veszélyes anyagnak számít, leghírhedtebb hatása a hormonháztartás megzavarása. A vízi ökoszisztémák érzékenysége miatt az EQS rendelet azt írja elő, hogy a vegyület nem haladhatja meg a 130 mikrogramm/l-t, valamint a biszfenol-A szintje éves átlagértékben nem érheti el a 0,000034 mikrogramm/l-t. A jelenleg mért 0,07 mikrogramm/l-es érték ezt ugyan jóval meghaladja, ám ahhoz, hogy ez megfelelően viszonyítható legyen a szigorúbb határértékhez, egy sokkal hosszabb távú adatsorra lenne szükség.

Mindez megerősíti a PET Kupa szervezőit abban, hogy a versenyekre és a kisebb folyótisztító akciókra a jövőben is szükség lesz, hiszen közös feladatunk és felelősségünk, hogy a szennyezést ne engedjük tovább, hanem még időben, amíg szemmel látható méretű, eltávolítsuk a folyókból és az árterekből!

Kapcsolódó
Ivóvíz cserebere pontot épített a PET Kupa csapata
Teakonyha, zuhanyzó és mosókonyha is helyet kapott az Ivóvíz cserebere ponton.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik