Életmód

Faültetéssel és locsolási akcióval zöldítenek a szegedi bábművészek

Kövér Béla Bábszínház
Kövér Béla Bábszínház
Szeretnék, ha minél többen csatlakoznának az akcióhoz.

A szegedi Kövér Béla Bábszínház tagjai komolyan gondolják a környezettudatosságot, példát mutatnak minden korosztály számára Szegeden. Amióta 2020-ban új vezetőség került az intézmény élére, még nagyobb hangsúlyt fektetnek a “zöld gondolkodásra”.

A szegedi bábművészek minden nagytermi bemutató alkalmával ültetnek egy fát. Az első fákat olyan helyekre telepítették, amelyek turisztikai szempontból jelentősek. Így kapott “bábszínházas fát” az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark, az újszegedi Partfürdő, valamint az alsóvárosi Napsugaras Tájház. A faültető akcióhoz szegedi iskolák és óvodák is jelentkezhetnek.

Minden főpróba előtt, csütörtök délelőtt történik az ültetés. Mi biztosítjuk a fát és a táblácskát hozzá. A rendező, a produkció néhány alkotó kollégája, valamint a művészeti vezető és az igazgató is ott van az ültetésnél

– mondta Kiss Ágnes intézményvezető a Sokszínű vidéknek.

Kövér Béla Bábszínház

Korábban a szegedi művészek a MONDOLO Egyesülettel közösen 20 darab fecskefészket telepítettek a bábszínházra, a belvárosi házon ugyanis régen nagy számban telepedtek meg a fecskék. A fecskefészkeket és a fecskepelenkát is a bábszínház műhelye készítette.

Többféle módon zöldítenek a szegediek. Minden munkatárs kerékpárral jár munkába, sőt, minden egyes évadnyitó előtt a reggeli órákban kitakarítanak egy játszóteret. Idén a város szívében, a Stefánián található játszóteret varázsolták szebbé. Évente SZINKópé fesztivált rendeznek, ahol mindenkit arra kérnek, hozzon magával pokrócot, piknikkosarat, kulacsot. Ezzel is a környezettudatosságot kívánják terjeszteni a városban.

Kuklis István

Öntözz meg egy fát!

A művészek legújabb akciója, az évad környezettudatos vállalása az utcai fák gondozásáról szól.

A bábszínház előtti összes fát naponta meglocsoljuk, persze, lassan áttérünk majd a heti alkalomra, hogy a gyökerek megtalálják a vizet. Minden nap egy-egy dolgozó vállalja az öntözést. Természetesen az igazgató kezdte…A célunk az, hogy az egész körúton minden intézmény, üzlet és lakóház csatlakozzon hozzánk

– magyarázta Kiss Ágnes.

Kapcsolódó
50 zsák szemetet gyűjtöttek a horgászszakkörös gyerekek Esztergomban
Rendszeresen szerveznek természetszépítő akciókat.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik