Életmód

50 millió forintból varázsolta újjá a balatonakarattyai viskót, most lebontatják vele

Két éve vásárolt meg egy balatonakarattyai telket Paróczi Endre, amin egy romos kis 54 négyzetméteres házikó állt. A történet idillinek indult, de drámai fordulatot vett mostanra, derül ki a Blikk cikkéből.

Mivel az ingatlan a statikus szerint veszélyes volt, szétbontották, és az eredeti, meglévő alapra egy könnyűszerkezetes házat állítottak fel. A cikk szerint még csak építkezésnek sem lehet nevezni ezt, hiszen előre összeszerelt elemekből rakták össze az épületet. A családnak körülbelül 50 millió forintjába került a telek és a romos ház újjávarázsolása.

Minden rendben lévőnek tűnt, mivel megmaradt az eredeti alap és az új épület még kisebb is lett egy négyzetméterrel, mint a korábbi volt. Alaposan áttanulmányoztuk a jogszabályokat, ezek alapján a munka helyreállításnak számított, amihez nem szükséges építési engedély

– mondta Endre.

A tulajdoni lap szerint az ingatlan művelési ágból kivett, építési teleknek minősül. Csakhogy utána kiderült, hogy úgynevezett véderdő, amire más szabályok vonatkoznak, de ez nem volt rajta a tulajdoni lapon.

Endrééknél 2023 közepén megjelentek az építési hatóság emberei és közölték, hogy fel kell függeszteni az ott zajló munkálatokat. Majd októberben másodszor is szemlét tartottak, aztán idén januárban megérkezett a bontási határozat. Endre azóta ügyvédtől ügyvédig járt.

Néhány napja megszületett a bírósági ítélet, amiben Endrét kötelezik arra, hogy bontsa el a házat. Balatonakarattya polgármestere, Matolcsy Gyöngyi feljelentette Endrééket engedély nélküli építkezés miatt.

A férfi azt mondja, amíg tud, tovább küzd: elmegy a Kúriáig, de ha kell, akár az önkormányzattal szemben is pert indít kártérítést kérve, hiszen minden jogszabályt betartott, a tulajdoni lap alapján pedig mindent úgy csinált, ahogy kellett.

Vannak házfelújítások, melyek szebb véget érnek: nemrég egy Kádár-kocka bámulatos megújulásáról számoltunk be, de egy házaspár olyan ingatlanból is mesés otthont álmodott, ami sokaknak ingyen se kellett volna.

Kapcsolódó
Csodakert bújik meg egy monori utca rejtekében
Ági és családja a saját maga gyönyörködtetésére csinál mindent, hogy az otthon töltött idő a nyugalomról, a békéről és a teljes kikapcsolódásról tudjon szólni.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik