Mozaik

5 millió forintot kapnak a fecskék mentésében résztvevő központok

Facebook/Sóstó Vadvédelmi Központ
Facebook/Sóstó Vadvédelmi Központ
A Sóstó Vadvédelmi Központba 1800 fecske érkezett a napokban, kedden pedig az egészséges példányokat el is tudták engedni.

Nagyon szépen köszönöm a széles körű összefogást! Köszönöm minden önkéntesnek, civilnek és mentőközpontnak, aki részt vett a fecskék mentésében, mondott köszönetet a közösségi oldalára feltöltött videóban Óvádi Péter állatvédelmi kormánybiztos.

Elismerve a mentőközpontok munkáját, a Közös ügyünk az állatvédelem alapítvány úgy határozott, hogy 5 millió forintos keretösszeget elkülönít a mentőközpontok számára, akik részt vettek a bajba jutott fecskék ápolásában

– nyilatkozta Óvádi Péter állatvédelmi kormánybiztos, és háláját fejezte ki minden önkéntesnek, aki részt vett a fecskék mentésében.

A Sóstó Vadvédelmi Központba 1800 fecske érkezett a napokban, kedden pedig az egészséges példányokat el is tudták engedni.


Kapcsolódó
„Soha ilyen pozitívan még nem csalódtam az emberekben” – 300 fecskét fogadott be bőnyi otthonába egy madármentő
Kok Annamária azt tapasztalja, rengetegen próbálnak segíteni a pórul járt fecskéknek.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik