Életmód

Milyen lesz az új esztendő a babona szerint?

Eljött a fogadozások ideje, melyet ideig-óráig betartunk. Csak mértékkel és óvatosan a fogadalmakkal.

Szilveszter és az új év első napját ezernyi szokás övezi. Nézzük a legjellemzőbbeket, hátha valakinek sikert hoz a népi babona, a hiedelem.

Szilveszterkor és január elsején a nem babonásak is figyelnek arra, mit esznek és tesznek e napokon, hiszen a szerencsés és gazdag új esztendő mindenki leghőbb vágya. Vidéken, a népi hiedelmek sok mindenre kiterjedtek, s ma sem számítanak ritkaságnak. Nézzünk néhányat!

A gombóc és a jövendőbeli

Az eladó leány, ha már nagyon szerette volna tudni, ki lesz a férje, gombócokat főzött, és mindegyikbe egy-egy cédulácskán beletett egy-egy férfinevet. Az lett a reménybeli férj, akinek a gombóca először úszott a felszínre a forró vízzel teli fazékban.

Időjóslás

Mivel az sem volt mindegy, hogy milyen lesz az időjárás az új évben, azt hagymából jósolták. A vöröshagymáról lehántott 12 réteg jelképezte a hónapokat. A rétegekbe sót szórtak, és éjszakára ott hagyták az asztalon a darabkákat. Reggel abból következtettek arra, hogy milyen idő lesz az adott hónapban, hogy elolvadt-e a só a hagymában, ez ugyanis esős időt jelentett.

Mulatozás

Szilveszter estéjét és éjszakáját ma is – hasonlóan, mint régen, de igazodva a mai korhoz – ünneplések és rendezvények ölelik körül. Még ma is él az alábbi mondás: amilyen az újév napja, olyan lesz az egész esztendő is. Ez a nagy fogadalmak ideje, amiket – attól függően, mennyire tartjuk be a magunknak adott szavunkat – ideig-óráig meg is szoktunk tartani.

Szerencsevárás

Sok helyütt álarcot húztak, hogy elijesszék az óévet magával vivő szellemet, vagy szerencsepénzt tettek a tárcájukba. Sok családban szokás ezen a napon a szerencsepogácsa sütése. A legjobb nap ez a gazdagság varázslásra, gazdaggá teszi az új esztendőnket, ha ilyenkor pénzt találunk. A szerencsepogácsa úgy készül, hogy a sima pogácsák egyikének közepébe érmét teszünk, és aki megtalálja, azt éri abban az évben a legnagyobb szerencse. Fontos azonban, hogy a pogácsa még az óévben elfogyjon.

Az ételek szerepe

A hagyományos ételek fogyasztása is bőséget, szaporaságot, főleg anyagi gyarapodást varázsol. A lencse, a bab, vagy bármilyen apró szemes étel fogyasztása szerencsét hoz. A malac előre túrja a földet, vagyis „kitúrja a szerencsét”, sőt kunkori farkát meg is lehet markolni, így aztán garantálhatjuk a szerencsénket a következő évre. A szárnyasok fogyasztása azonban tilos, mert az hátrafelé rúg, elkaparja a szerencsénket.

Tilos, tilos, tilos

Tilos a mosás, teregetés, mert valaki halálát hozza. Tilos kivinni a szemetet, mert kiöntjük vele a szerencsét a házból. Azt tartják, a szilveszteri álom beteljesedik, így ne mulassuk át az egész éjszakát, hanem hagyjunk időt egy jós álomra is! Ezen a napon nem szabad orvost hívni, orvoshoz menni, mert akkor betegséggel töltjük majd a következő évet.

Pezsgőt a földre!

Távol lévő szerelmesek ilyenkor egy kicsi pezsgőt öntsenek ki a földre – azért ne a háziak féltett szőnyegére – mielőtt a többiekkel koccintana, hogy a kedvessel egész évben együtt maradjanak. Egyes hagyományok szerint ez azért is hasznos, mert ha ilyenkor valamit kiöntünk a földre, akkor „dől a lé” egész évben.

Békesség, tisztaság

Újév első napján igyekeztek tartózkodni a veszekedéstől, házi viszálykodástól, mert az egész évet veszekedéssel töltötték volna. Szokás volt kora reggel friss vízben mosakodni, hogy egészségesek maradjanak. Aki reggel a kútról elsőnek mert vizet, „elvitte az aranyvizet”, és egész évben szerencsés volt.

A bőség titkai

Szerencsét hoz, ha megtöltjük az összes félig teli vagy üres konyhai tartónkat (kávétartó, cukortartó, sótartó, borstartó, lisztes edény, zsíros bödön) Ha ezek teli vannak, egész évben bőséget élünk, de ha üresek, vagy alig van bennük, akkor szükséget szenvedünk ezekben a dolgokban.

Fogadalom

Bármi is kerüljön az asztalra, malac, lencse, rizs, esetleg szárnyas vagy férjet jósoló gombóc, ne feledjük: Szilveszter napja és január elseje a fogadkozások ideje is. A legjobb, ha megígérjük magunknak, hogy jövőre is hasonlóan jó társaságban és finom ételek mellett szilveszterezünk! Ennek van a legnagyobb realitása.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik