Virágzó vidékünk

Szirmot bontott az egyetlen ősszel virító orchideafélénk a Kiskunságban

Wikimedia Commons
Wikimedia Commons
Az első virágos példányok már nyár végén megjelenhetnek, és egészen októberig elhúzódhat a virágzás.

Virágzik az egyetlen ősszel virító orchideafélénk a Kiskunságban. A nyár végén-kora ősszel nyíló őszi füzértekercs (Spiranthes spiralis) elnevezését a spirálszerűen csavarodó szárán ülő apró virágairól kapta, írta a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság.

Az első virágos példányok már nyár végén megjelenhetnek, és egészen októberig elhúzódhat a virágzás.

Amennyiben a körülmények nem megfelelőek, akkor a növény nem, hogy virágokat, de még leveleket sem növeszt. Virágzó példányaik viszont már legalább 11 évesek, mivel nyolc év kell, hogy föld feletti leveleket fejlesszen, és újabb három év, hogy virágozzon is.

A Duna-Tisza közén leginkább a szikes pusztákba ékelődő löszhátakon és egyéb száraz, legeltetett vagy kaszált gyepeinkben fordul elő. A közelmúltban kollégánk Dunavecse környékén talált egy új füzértekercs állományt, de az elmúlt években Harta-Akasztó-Dunatetétlen térségében, Apajon, Csengődön, Pálmonostorán, Szakmáron, Újsolton is kerültek elő újabb populációi a fajnak. Mindemellett néhány töves előfordulásról van adatunk Homokmégyről és Kiskőrösről is

– részletezték.

Az aprócska, 6-20 cm-es szürkészöld növényt nem könnyű megtalálni, mert beleolvad a környező gyepbe és még a színe sem feltűnő. Ha viszont rálelünk, akkor gyönyörködhetünk kecses látványában, amely néha édes, vaníliához, mandulához és gyöngyvirághoz hasonló illattal is fűszerezve van.

Más orchideákhoz hasonlóan, a füzértekercsnek is gombákra van szüksége az életben maradáshoz.

Mivel a magjának nincs tápanyagtartaléka, ezért a csírázáshoz gombákat használ. A csíranövény gyökerei és a gombafonalak egybenőnek és mikorrhizát alkotnak. A fiatal növény gyakorlatilag a gomba parazitája, vizet, ásványi- és szerves anyagokat kap a gombamicéliumtól. Ez a gombakapcsolat azután is megmarad, hogy már levelet hozott.

Természetvédelmi helyzete

Az élőhelyeit a beerdősülés, becserjésedés veszélyeztetheti, így a megfelelő legeltetés vagy a kaszálás fontos számára.

A faj hazánkban védett, természetvédelmi értéke 10 000 Forint.

Kapcsolódó
Szirmait bontogatja az ország egyik legmérgezőbb növénye
Az őszi kikerics az egyik legmérgezőbb növényünk, gyakorlatilag minden része mérgező.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik